Mascarpones-csokis torta

Még húsvétra vettem egy doboz sajtkrémet, de nem lett felhasználva. Ma megnéztem, várhatóan meddig áll el. Hát már nem sokáig, ezért gyorsan úgy döntöttem, készül belőle valami. De ötletem semmi, így az internethez fordultam segítségért. Elsőként Hajni tortája jött velem szembe, s nem éppen mascarponés? Még megnéztem néhány receptet, de egyik sem ütötte ki a nyeregből az elsőt. Irány a konyha, s Leányzó közreműködésével, "némi" változtatással elkészült a torta. Csak úgy, vasárnap alkalmából.


Hozzávalók:
Az alaphoz:

  • 25 dkg darált keksz
  • 1 evőkanál kakaó
  • 12,5 dkg margarin
  • 3 evőkanál barna cukor
  • 1,2 dl tej
A töltelékhez:
  • 4 dl tejszín
  • 2 evőkanál porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 50 dkg mascarpone
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 1 csomag habfixáló
Így készült:
A kekszet a hozzávalókkal összegyúrtam. Kapcsos tortaforma keretét tányérra raktam, belenyomkodtam a masszát. 
A tejszínt a cukorral, vaníliás cukorral és habfixálóval felvertem. Hozzákevertem a mascarponéhoz.
3 evőkanálnyit kivettem belőle, a többihez hozzákevertem a gőz felett felolvasztott csokit, amiből szintén hagytam egy keveset a díszítéshez.
A tortaformába simítottam.
Úgy fél óra múlva körbevágtam a keret mellett a tortát, levettem a keretet. Díszítettem a félretett fehér habbal és csokival. 

Nem sokáig hagytam dermedni, hamarosan neki is álltunk. Kissé lágy volt, nem is lehetett szépen szeletelni. De a maradék fél torta hűtőben való pihentetés után már formásabb szeleteket engedett szelni magából. El is fogyott az utolsó morzsáig:-)
Én nem tettem bele zselatint. Bár az első szeletelés után bántam, aztán kiderült, a hűtés megteszi a magáét. Tehát nem kell türelmetlennek lenni, mert ez ezúttal formás szeleteket terem rózsa helyett:-)
Hajni, köszönjük a jó ötletet, soha jobbkor:-) 

19 megjegyzés:

  1. Ez aztán a gyorsaság, most csodáltam meg Hajniéknál és nálad már el is készült! :) Nagyon guszta itt is, jó kis hétvégi desszertetek volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. S milyen gyorsan fel is töltöttem, ez a nagyobb csoda:-)
      Köszönöm szépen!

      Törlés
  2. Egészségetekre! Finom ezzel a variánssal is és szép is lett. Igen, ha áll néhány órát a hűtőben, megdermed és össze is érnek az ízek.
    Tudod hogy mondják: azt látod meg amit látnod kell:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, köszönjük!
      Ennek a tortának nem igazán volt ideje összeérni:-) De így is nagyon finom volt!

      Törlés
  3. Csodaszép, biztos nagyin fincsi :)

    VálaszTörlés
  4. Jesszus ezt Apa meg ne lássa!!! :) Állandóan a csokis sütikkel nyaggat, ez pedig bitang jól néz ki! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi, köszönöm:-) Ha Apa mégis meglátja, nincs más hátra, a kedvére kell tenni:-)

      Törlés
  5. Jó időben jó helyen! :) Tényleg bitang jó!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Vicuska! Jó időben, jó helyen, jó recept:-)

      Törlés
  6. Gyönyörű lett a tortád! Látom, nem lustálkodtál, nagyon sok finomságot sütöttél mostanában :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm! Sütés tekintetében nem lustálkodtam, de a blogot annál inkább hanyagoltam...

      Törlés
  7. ISTENI!!!!Köszönöm a receptet,felvettem a listámba :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Belli, köszönöm!!! Remélem, egyszer el is készíted, csalódást nem okozhat:-)

      Törlés
  8. Csak úgy...nekem is jöhetne egy nagy szelet, most! :-))

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Hű, ezt nem kellett volna meglátnom... most gyorsan valami csoki után kell néznem. :D

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...