Kisdobos

A neve szerint kicsinek kéne lennie, de meglehetősen nagy "dobosok" lettek.
Régi, lakodalmas készülődésekből származó recept, Anyukám gyűjteményéből. Régebb többször készítettem, aztán mellőzött lett. Pedig igen finom tud lenni, meg aztán mutatós is. Főleg, ha a méretei is megfelelnek az elvárásnak. Két-három falatnyi sütikék kéne legyenek, ezzel szemben az enyémek tenyérnyire terebélyesedtek a sütőben. Van is elképzelésem, hogy miért: nagy tojásokat használtam, tényleg méreteseket. Gondoltam is rá, hogy kicsivel több lisztet tegyek, de aztán tartottam magam a recepthez. A teáskanálnyi masszák meg fogták magukat, s szétterültek, a vártnál jobban. És így lett a kisdobosból nagydobos! :-)


Hozzávalók:

  • 5 tojás
  • 30 dkg cukor
  • 1 evőkanál vaníliás cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 30 dkg liszt

Krém:

  • 2 evőkanál liszt
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál kakaó
  • 3 dl tej
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
Bevonni:
  • 10-15 dkg étcsokoládé
  • 2-3 evőkanál olaj
Így készült:
A tojásokat a cukorral, vaníliás cukorral, sütőporral jó habosra kevertem, majd kanalanként hozzáadtam a lisztet.
Sütőpapírral bélelt tepsibe teáskanállal halmokat raktam egymáshoz nem túl közel, mert elterülnek.
180 fokra előmelegített sütőben világosra sütöttem. Elég hamar sülnek, figyelni kell rájuk. 
Maguktól nem jönnek fel a sütőpapírról, egy késsel alányúlva szedtem le őket.
3 nagy tepsibe fértek bele.
A krémhez a lisztet a tojásokkal és pici tejjel simára kevertem. Hozzáadtam a kakaót, s apránként a többi tejet.
Állandóan kavargatva felfőztem. Előbb csúnyán összecsomósodott, de ahogy tovább kevergettem s főni kezdett, szépen elsimult.
Időnként megkavarva hagytam kihűlni. Közben a margarint a cukorral elkevertem, majd kanalanként hozzáadtam a tojásos pépet.
A kihűlt korongokat megtöltöttem a krémmel. Kicsit soknak bizonyult a krém, maradt belőle egy kevés, de majd keksszel megesszük azt is.
10 dkg csokit 2 evőkanál olajjal gőz fölött felolvasztottam.
A 10 dkg csoki viszont kevésnek bizonyult, egy részét teljesen bevontam, az utolsókat csak becsorgattam. Ezért csokiból többet ajánlok.

Nagyon finom süti tud lenni, piskóta állagú tallérok kakaós krémmel és csokimázzal- ennél több nem is kell. 

13 megjegyzés:

  1. Első blikkre islernek véltem! :-) Nagyon jó kis recept, nem hallottam még róla.

    VálaszTörlés
  2. Nem baj ha nagyobbak, többet lehet enni :-) Így is nagyon szépek lettek, bár én sem ismerem ezt a sütit, de így ránézásre 5-öst adok rá :-)

    VálaszTörlés
  3. Én sem hallottam még erről a sütiről, de jól hangzik! :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem nagydobosként is beindította az ízlelőbimbóimat! Kaphatok egyet? :)

    VálaszTörlés
  5. Sosem hallottam még erről a sütiről, mindig tanul az ember :) Akkor ezek már úttörők lettek? :)

    VálaszTörlés
  6. A gyerekeimnek nagyon ízlene. :)

    Gerdi, indítottam egy játékot, örülnék, ha csatlakoznál.

    VálaszTörlés
  7. Látod Gerdi, még mindig képes vagy újat mutatni a nagyvilágnak!!! Olyan csábítóak ezek a felnőtt kisdobosok!

    VálaszTörlés
  8. Mi újság a konyhád tájékán Gerdi, rég jelentkeztél? Zs.

    VálaszTörlés
  9. Zsuzsa, köszönöm az érdeklődést, aranyos vagy! :-) Minden rendben a konyhám tájékán, gyűjtöm a fotókat, hogy majd egyszer több idő s kedv, nyugalom idején közzétegyem őket. A FB-on azért követlek benneteket, meg ott néha én is jelentkezem; gyorsabb, mint egy új bejegyzés megírása. Szóval minden rendben, csak kitört rajtam a tavaszi fáradtság, a blogra már nem marad energiám. M. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor jó.... :-)) Töltődj csak nyugodtan, az olvasótábor megvár - köztük én is. :-)

      Törlés
  10. Nagyon jól néz ki, de inkább islernek nézem :)

    VálaszTörlés
  11. Szia! Mi is nagyon szeretjük ezt a sütit. Legutóbb rájöttem, hogy lehet elérni, hogy ne ragadjon le. Sok dolgom volt, így reggel kezdtem hozzá, de közben főztem, mostam, teregettem, és csak ebéd után kezdtem el sütni. Emiatt a cukor tökéletesen feloldódott, és annyi morzsa se maradt a tepsikben, amit a müzlimbe szoktam tenni. A sütik alja pedig olyan sima lett, mint az üveg! (Én a csokit kihagyom a tetejéről: így nem maszatolódik, meg a kalória is kevesebb.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen a tapasztalatból származó ötletet! :-) Tehát pihentetni kell a masszát. Mindenképp be fogom vetni! Csoki nélkül is finom!

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...