2015. július 23., csütörtök

Szilvás és barackos gombóc

Avagy szilvás gombóc kontra barackos. :-)
Nyaralás utáni bevásárlás során gyümölcsből is felszerelkeztünk. Többek között sárgabarack és szilva is került a kosárba, s tegnap hirtelen felindulásból nekiláttam gombócot gyártani belőlük. Nem volt túl jó ötlet, a gonosz krumplis tészta most a szokásosnál jobban kellemetlenkedett. Tettem én hozzá zsírt is, mégis úgy ragaszkodott a kezemhez, hogy alig bírtam lebeszélni róla. Ráadásul folyamatosan lágyult is, nem mértem, de úgy saccolom, 70-75 dkg lisztnél tartottam már, amit belegyúrtam s elterítettem a deszkán. No de pimaszkodás a tészta részéről ide vagy oda, a gombóc elkészült, egy része szilvával, másik része sárgabarackkal töltve. Még nem készült vegyesen, de mindkettőt szeretjük, rangsorolás nélkül. Most ez is megszületett: nagy egyetértésben megállapítottuk, hogy a barackos finomabb.

 Hozzávalók:

  • 1,5 kg krumpli
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál zsír
  • 50-70 dkg liszt
  • szilva és kajszibarack
  • fahéjas cukor
  • zsemlemorzsa
  • 3-4 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál só
Így készült:
A krumplit héjában megfőztem, még melegen megpucoltam. Hagytam kihűlni, majd lereszeltem.
Hozzáadtam a tojásokat és zsírt, és több részletben a lisztet. Addig gyúrtam hozzá a lisztet, míg elég keménynek találtam a tésztát.
A morzsát az olajon megpirítottam, gyakori kevergetések közepette, mert hajlamos pillanatok alatt odaégni.
A gyümölcsöket megmostam, félbevágtam, kimagoztam. A nagyobb barackszemeket negyedeltem.
Megkevertem a fahéjas cukrot: 15 dkg-nyi cukorhoz 1 mokkáskanál őrölt fahéjat kevertem.
Közben a tészta fogta magát s újra meglágyult, ezért még gyúrtam hozzá lisztet. 
Alaposan meglisztezett deszkára borítottam, a tetejére is szórtam a lisztből, így kezdtem nyújtani. Néhol mégis leragadt, ide megint lisztet szórtam. 
Négyzetekre vágtam a tésztát, mindegyikre 1-1 darab gyümölcs és csapott teáskanál fahéjas cukor került. A tészták sarkait egymásra hajtottam, alaposan lenyomkodtam, hogy majd ne tudjon kiszökni a cukor. Lisztezett deszkára pakoltam őket, miközben odatettem 2-2,5 l vizet főni a sóval.
Mikor a víz főtt, belepakoltam egy adag gombócot- egyszerre 8-10 darabot. Miután feljöttek a víz tetejére, még 10 percet főztem kis lángon. 
Lyukas kanállal szedtem ki őket, alaposan lecsepegtetve. Megforgattam a prézlibe, s tálba pakoltam őket.
Nem csak a leírás, az elkészítés is hosszadalmas, ezért nem is készül többször, mint évente 2-3 alkalommal. 
Van már a blogon gombócrecept, itt. Nem sok különbség van az elkészítés módjában, talán annyi, hogy újabban zsírt is teszek a tésztába. Ezúttal így is igencsak ragadós volt a tészta, de volt, amikor jó szolgálatot tett. Talán a krumplitól függ, vagy a liszt tehet róla... Arról is olvastam vitát, hogy kell-e a krumplis tésztához tojás. Én mindig teszek, van, aki nem. 



4 megjegyzés:

  1. Akkor megkínlódtál vele, de ahogy látom szépre sikerültek :-) Finom lehet a sárgabarackos, még nem ettem ilyet.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin! A krumplis tészta mindig próbára tesz, de nem hagyom magam! :-) Érdemes barackkal kipróbálni, nekünk jobban ízlett, mint szilvásan.

      Törlés
  2. Látom megelőztél :) Kérem is azt a tálat azonnal! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Igyekezz, hogy utolérj!
      Tál elküldve, csak el ne tévedjen útközben! :-)

      Törlés