Almatorta sütés nélkül

Hová lettek kedvenc blogjaim? Vasárnap egy hete ráértem volna átnézni, ki mit sütött-főzött az utóbbi időben, s nem találtam a bloglistát. Azóta sincs meg, nem tudom, mikor, miért lettek oda. Meg azt sem, mikor lesz időm újrarendezni őket. 
Bosszúság ide vagy oda, tegnap Leányzónak névnapja volt. Két részletben készült neki a torta, délelőtt a pihentetős része, délután a habot már Ő verte fel rá. Készítettem már hasonlóképpen finomságot, (itt és itt), most újra, kicsit másképp készült. Viszonylag egyszerű, s nagyon finom tud lenni. Így is, úgy is. 
Hozzávalók:
  • 1 csomag babapiskóta (20 dkg)
  • 1 kg alma (6 db)
  • 8 evőkanál cukor
  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 4 dl víz
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 4 dl tejszín + cukor ízlés szerint
Így készült:
Az almákat megmostam, héjastul lereszeltem, a cukorral és fahéjjal párolódni tettem. Közben a pudingporokat elkevertem a vízzel.
Úgy 10-15 perc párolódás után ráöntöttem a pudingos vizet és összefőztem.
Egy kerek formát fóliával kibéleltem, aljára babapiskótát raktam -nem borítottam be teljesen, hézagosan pakoltam. Egy réteg alma került rá, megint babapiskóta, megint alma, a maradék babapiskóta és végül a többi alma. Ráborítottam a fóliát és hidegre tettem. 
Mikor megdermedt, tányérra borítottam, leszedtem róla a fóliát és a felvert, édesített tejszínnel beborítottam. 
Hamarosan szeleteltük is, ami nem sikerült szépre, de attól még megettük. :-)

4 megjegyzés:

  1. Isten éltesse a Leányzót, sok boldogságot kívánok neki!
    Finom tortát kapott :-)
    Egy-két héttel ezelőtt nálam is eltűnt a kedvenc bloglistám, mint neked. Vártam talán két napot, de mivel nem jött vissza, újra kellett csinálnom. Már amennyire emlékeztem, hogy kik voltak rajta. Remélem sikerült mindenkit visszatenni, de az is lehet, hogy még mások is felkerültek most, akik előtte nem voltak rajta :-) Nagyon mérges voltam, mert elég sok időmbe telt, mire megcsináltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönjük szépen!
      De örülök, hogy válaszoltál! Akkor nem csak velem csinálta ezt a Blogger. Pedig hogy nincs kedvem újrarendezni! Sok fejtörés, sok idő... Na de jön a szünet, hamarosan. Hogy én akkorra mennyi mindent terveztem! :D

      Törlés
    2. Az Erdély blogomon is hiányzott valami a jobb oldali sávban, ott a "Legújabb látnivalók a többi blogomon" elnevezésű linkek és a hozzájuk tartozó kis képek. De már az is pótoltam...
      Ha van kedved, gyere hozzám játszani:
      https://katalin-konyha.blogspot.hu/2016/10/a-20-szakacsmustra-kiirasa.html

      Törlés
    3. Katalin, köszönöm szépen a játékra való invitálást. Bár nem szoktam játszani, mivel tartok tőle, hogy nem tudok határidőre teljesíteni, most megpróbálom!

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...