Diós szívecskék

Az őszi szünet mintha nem is lett volna. Azaz volt, és tartalmas is volt, csak épp nem pihentem, amivel biztattam magam, hogy kitartsak. Férjemmel kettecskén hazautaztunk- itthonról haza. A gyerekek nem óhajtottak velünk jönni-ez is eljött. Meglátogattuk a rokonokat, ez mindig egyfajta feltöltődés. Mint ahogy az is, hogy rég nem járt helyeken valaha történt eseményeket felidézünk... Szóval jó volt, s vendéget is hoztuk magunkkal- Apukánk Húgát, aki mindig közel állt hozzánk, akihez hazamegyünk, s akihez fordulhatunk a családdal, konyhai titkokkal kapcsolatos kérdéseinkkel.
Ahogy mi hazajöttünk, Fiúnk is betoppant, így rövid időre együtt volt a család. De olyan hamar eltelt, még szerettem volna néhány ilyen napot.
De Ő készült visszamenni, így sütöttem. Egy egész délutánon át. Többek között kekszet, ezúttal diósat. Szíveset. 😊


Hozzávalók:

  • 45 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 10 dkg darált dió
  • 5 dkg vaníliás cukor
  • 20 dkg cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 tojás
Így készült:
A lisztet a vajjal elmorzsoltam, hozzáadtam a cukrokat, sütőport, diót, tojásokat, összegyúrtam. Kissé lágy lett, nagyok voltak a tojások, ezért egy evőkanálnyi lisztet gyúrtam még hozzá.
Enyhén lisztezett deszkán kinyújtottam, úgy fél cm vastagra, kiszaggattam, sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam.
180 fokon világosra sütöttem.

Hosszabb ideig eláll, ezért nagy részét odapakoltam Gergőnek. Itthon is maradt, szívesen rájártunk.
És a röpke, várva várt őszi szünet után visszacsöppentem a helyettesítésekkel teli dolgos hétköznapokba. Most még van egy kis tartalék energiám, de hogy meddig tart ki, majd kiderül...

4 megjegyzés:

  1. Kívánom hogy minél tovább tartson az erőd és maradjanak frissek az új élményeitek! Biztos nagyon jó volt hazamenni, feltöltődni, rég nem látott helyeken járni. Gondolom otthon is sok finomságot ettetek, mint ahogy ez a keksz is nagyon fincsi lehet 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm szépen! Próbálkozok... Hazamenni mindig jó, és igen, sok finomságot ettünk, mert mindenhol a legfinomabbal kedveskedtek nekünk, s mind meg kell kóstolni.

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...