21. torta

Komolyan mondom, hogy kiszámoltam, tényleg 21 éves lett a Fiam? És annyi. Már nem is az én éveim számát, hanem ezt sok kimondani. Hihetetlen, hogy már ennyi év eltelt időközben. De mire megírom ezt a bejegyzést, még egy hónapot öregszik a gyerek! 😀
Persze a születése napján nem volt itthon, de legközelebbi hazalátogatására tortát terveztem sütni. Csokisat. De Leányzóm meghiúsította a tervemet, tudniillik a barátnőivel meglepetéstortát rendeltek Gergőnek, csokisat, s kérte, hogy akkor az itthoni ne legyen az. Így összedobtunk egy diósat. De azért egy kis kakaó került bele!

Hozzávalók:
A laphoz:

  • 4 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 32 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 evőkanál rumaroma
  • 1,5 dl tej
  • 1,5 dl olaj
A krémhez:
  • 2 csomag tejszínízű pudingpor
  • 3 evőkanál liszt
  • 1 l tej
  • 3 evőkanál cukor
  • 25 dkg vaj
  • 18 dkg cukor
  • 10 dkg darált dió
  • 1 evőkanál kakaó
Így készült:
A laphoz a tojásokat alaposan elkevertem a cukorral, majd hozzáadtam az olajat, lisztet, sütőport, több részletben a tejet, közben kevertem.
A simára kevert masszát kikent kapcsos tortaformába borítottam.
180 fokon tűpróbáig sütöttem.
A krémhez a pudingot és lisztet kevés tejjel simára kevertem. Majd apránként hozzáadtam a többi tejet, a 3 evőkanál cukrot és állandóan kavarva sűrűre főztem.
Időnként megkeverve hagytam kihűlni.
Közben a vajat a többi cukorral elkevertem, s kanalanként hozzáadtam a kihűlt pudingot.
Körülbelül egyharmadában elkevertem a kakaót, a nagyobbik részben pedig a diót.
A kihűlt tortalapot vízszintesen 3 lapra vágtam. 
Az alsóra felére diókrémet kentem, a következőre kakaósat, melyből hagytam keveset a díszítéshez. Befedtem a felső lappal, majd bevontam kívülről diós krémmel, a kakaóssal díszítettem. A tetejére szórtam kevés darált diót is.

Már rég sütöttem piskótát, az utóbbi időben tortalapnak is ilyen gyorsabban elkészülő keverteket sütök. Finomak, jó puha lesz így is. Egy bajom van velük, a közepe mindig felpúposodik, azt le szoktam vágni, hogy egyenes legyen a teteje.
Elkészülte után mindjárt szeleteltük is, akkor örökítettem meg. A diós krém kissé lágy volt, de azért finom volt.


3 megjegyzés:

  1. Finomat sütöttél erre a szép napra! Isten éltessen mindkettőtöket 😊

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz! Isten éltessen Fiad és Téged is!

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük szépen Mindkettőtöknek!

    VálaszTörlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...