Ágnes mama rétese

 Ágnes mama az apai nagymamám. Dédnagyapám új asszonyt vitt félárván maradt kislánya mellé. Az ő házasságukból született elsőként mama. Őt három lány követte, Juliska, Mariska és Piroska. Tényleg! Mama többször nehezményezte, hogy ha már testvérei olyan szép neveket kaptak,  Ő miért nem. Én mindig fordítva gondoltam. Aztán egy ötödik lány is született. Akkor már Dédmamám nagyon elkeseredett, hogy megint csak nem fiú lett. A bába mondta neki, hogy ne sírjon, mert elveszi az Isten ezt a szép gyermeket. Néhány naposan el is vette... Jöttek aztán fiúk is, négyen, három nőtt fel közülük. Már mind együtt vannak valahol...

Nem emlékszem, hogy leszidott volna bennünket bármiért is. Mindössze annyit kértek, ne mászkáljunk a padláson, hogy össze ne törjük a szénát. Mai napig nem értem, miért baj az, mi meg persze ott szerettünk legjobban bekuckózni, bárhogyan is szúrt. Ha az örömittasan kotkodácsoló tyúk tojását nem találta Mama, szívesen mentem a széna közé a fészkét megkeresni. Örömmel kutakodtam a fiókokban is, meg a használaton kívüli csészékbe szórt apróságokat is átbogarásztam. A Tata által szántás közben talált, oda beszórt régi pénzérméket összegyűjtöttem, megkaptam őket, ma is megvannak. A ház padlásán is sokat időztem, ahol egy összedrótozott nagy cserépkancsó társaságában néhány kopott edény volt még, dió és hagyma száradt kiterítve, s a tornác fölött egy faládában pókhálós tankönyveket találtam. Más könyv nemigen volt a házban. Azaz Biblia és Zsoltároskönyv, meg egy agyonhajtogatott Török világ Magyarországon című, amit Mama szerintem kívülről tudott, mert szívesen olvasgatott, de a könyv náluk nem volt érték. Annál inkább a föld. Amennyire szerettem hallgatni a történeteit, annyira szívesen figyeltem konyhai ténykedéseit is. Már rég nincs köztünk, de magam előtt látom, amint vékonyra kihúzgálja a lepénytésztát, libatoll ecsettel lekeni olvasztott zsírral, cukorral szórja meg, s bütykös ujjaival fürgén felsodorja, csigává alakítja, és már pakolja is a spóron melegedő vasserpenyőbe. S már el is árultam, mit takart náluk a rétes.

Annyit, de annyit tudnék még mesélni róla! 

Hogy pontosan milyen összetételű volt Mama tésztája, azt nem tudom. Mikor lepény készült, sütött néhány rétest is. Nagyon rég volt, hogy én is készítettem, most a kapros-túrós és édes tehéntúrós mellé (itt található recept hozzá) tekergettem néhányat én is. 

Hozzávalók:

• 1 kg liszt
• 1 teáskanál só
• 2 evőkanál cukor
• 4 dl tej + szükség szerint
• 4 dkg élesztő
• 1 púpozott evőkanál zsír
• 1 tojás
• + olvasztott zsír, kristálycukor
• olaj a sütéshez

Így készült:

4 dl meleg tejben elkevertem egy evőkanál cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, hagytam felfutni.

A liszthez adtam a sót, másik evőkanál cukrot, zsírt, s összemorzsoltam-vegyítettem.

A liszthez adtam a tojást és élesztős tejet, és dagasztás közben még annyi tejet, hogy inkább kissé lágy tésztát kapjak.

Letakarva hagytam megkelni.

A rétesnek szánt tésztarészt kinyújtottam, a szélét még kissé kihúztam, hogy vékonyabb legyen. Olvasztott zsírral lekentem egy csíkban, megszórtam kristálycukorral, majd felsodortam ujjnyi vastagra. Késsel levágtam a felsodort részt, lazán csigává tekertem. Aztán megint kihúztam kicsit a tésztát, kentem, szórtam, tekertem, míg elfogyott a tésztadarab.

Serpenyőben, olajban sütöttem ki őket, kis lángon, hogy átsüljenek.

A tészta úgy harmadából készült rétes, a többiből lepénykék sültek ki.

A sárga virágú növény nem véletlenül került ide. A nagydobai kertből származik, a tornác vége alatt nőtt be egy kis területet. Boldogasszony levele a neve. Kellemes illatú leveléből vasárnaponként templomba menet a Zsoltárba tettek egyet. Utánaolvastam, gyógynövény, de nálunk semmi másra nem használták. Nekem is van egy tő belőle, még Anyukánk hozta a régi tornác alól. Így kétszeresen is fontos helyet tölt be a virágok között...