2012. december 27., csütörtök

Csokikrémes szalalkális lapok

Hivatalosan vége ugyan a karácsonynak, de a gyerekeknek szünet van, nekem szabadság, így még tart a pihenés, miközben élünk a karácsonyi maradékokon. Férjem mindig megjegyzi, hogy túl sokat sütök-főzök, de egyelőre élvezem. Amit meg nem bírunk megenni, bekerül a mélyhűtőbe, s ínségesebb napokon elővesszük. Vagyis akkor, mikor éppen nincs kedvem sütni-főzni. Mert azért ilyen is van, mi tagadás.
A sütik számából most sem hagytam alább. Az aprók mellé szeletes sütik is készültek, meg kötelezően sós rágcsálnivalók.
Az én kedvencem a mostani sütik közül a csokis lett, talán azért, mert kevésbé volt édes, inkább a kakaó kesernyés íze volt az uralkodó. A szalalkális lapokat amúgy is szeretem, mindig puhák lesznek. Ezzel a krémmel meg telitalálat lett, számomra legalábbis:-)
Hozzávalók:
A lapokhoz:

  • 50 dkg liszt
  • 10 dkg margarin
  • 15 dkg cukor
  • fél citrom leve, lereszelt héja
  • 1 teáskanál szalalkáli
  • 1 dl tej
  • 2 tojás
A krémhez:
  • 5 dl tej
  • 5 evőkanál rétesliszt
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 25 dkg margarin
  • 18 dkg cukor
  • 2 evőkanál kakaó (holland)
A mázhoz:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2-3 evőkanál olaj
Így készült:
A lapokhoz a lisztet, cukrot elmorzsoltam a margarinnal. Belereszeltem a citrom felének a héját és levét, a tejben elkevert szalalkálit, a tojásokat, s összegyúrtam. Ha nem állna össze, kevés tejet lehet tenni még hozzá.
Hagytam pihenni egy órányit.
4 részre osztottam, tepsi méretűre nyújtottam, tepsi hátán 175 fokon világosra sütöttem őket. 
A krémhez előbb megfőztem a pépet: kevés tejben simára kevertem a lisztet, majd a többit is hozzáadva, állandóan kavargatva sűrűre főztem. Mikor levettem, beletördeltem a csokit, felolvasztottam. Időnként megkeverve hagytam kihűlni. Közben a margarint a cukorral alaposan elkevertem, majd kanalanként hozzáadtam a pépet és a kakaót.
A lapokat megtöltöttem a krémmel. A tetejét bevontam a gőz fölött az olajjal felolvasztott csokival.
Hideg helyre tettem, másnap szeletelhető.


A karácsony szép volt, jó volt. A szentestét szeretem itthon tölteni, az legyen a szűk család ünnepe. Templom, fadíszítés, ajándékbontás (a gyerekeknek ez a karácsony fénypontja), családi vacsora. 25-ét hagyományosan a szüleimnél, most már Nővéreméknél töltjük, ahol összejön az egész család. Kibabáztam magam (számomra ez volt a fénypont, persze ajándékokat bontogató csemetéim örömét követően), kis Unokaöcsém mindenkit elbűvöl. Tegnap Sógoromék voltak nálunk, ma már a pihenés játszotta a főszerepet. De nem sokáig, jön az újabb hajrá:-) 

7 megjegyzés:

  1. Nagyon finom puha lehet...Örülök, hogy sikerült feltöltekezned az ünnepek alatt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy mondod, Zsuzsa, puha és főleg finom:-) Köszönöm, igyekeztem, bár még mindig töltődöm:-)

      Törlés
  2. Látszik is, hogy milyen finom ez a lapokból álló süti, szerintem telitalálat a nem túl édes krémmel! :) További jó pihenést nektek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Hankka, remélem, nektek is kijut a pihenésből!

      Törlés
  3. Finomak a szalalkális lapok, édesanyám szokta nálunk többször sütni. Nagyon jó csokis krémmel töltötted meg.
    További kellemes lazítást Neked! :-)

    VálaszTörlés
  4. Ez is nagyon finom lehetett, és a tálalásod is nagyon tetszik, szép télies hangulatú...

    VálaszTörlés
  5. Annyira imádom az ilyen sütiket!! Csak sütni nem nagyon szeretem a szalalkáli miatt... :) Pedig olyan fincsi!

    Boldog új évet kívánok Nektek! :))

    VálaszTörlés