Diós tetejű linzer

Anyukám füzetéből írtam ki ezt a receptet is, bár nem emlékszem, hogy Ő valaha sütötte volna. Én nekiláttam apróságokat gyártani belőle. Fiam kedvence lett, főleg a baracklekváros változat. Na ezért nem jó előre sütni:-) Talán még sütök belőle egy adagot , kicsit nagyobbakra, citromhéjjal ízesítve, s csak baracklekvárral töltve. Bár Férjem így is azt mondja, nem bírok magammal (már ami a konyhai ténykedéseket illeti).


Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt
  • 40 dkg margarin
  • 20 dkg porcukor
  • 2 tojás
  • házi barack- vagy szilvalekvár
  • 3-3 evőkanál darált dió és kristálycukor
  • 1 tojásfehérje lekenni
Így készült:
A lisztet elmorzsoltam a margarinnal. Hozzáadtam a porcukrot és a tojásokat. Addig gyúrtam, míg összeállt.
2-3 órát hideg helyen pihentettem.
Enyhén lisztezett deszkán kinyújtottam úgy 2 mm vékonyra. Kiszaggattam őket különböző formákra, minden másodiknak a közepét is kivágtam. 
Az egész formákra kevés lekvárt tettem, befedtem egy lyukassal. 
A tojásfehérjét villával felvertem, lekentem vele a sütiket, s belemártottam a cukor-darált dió keverékébe. Így tettem tepsibe. 160 fokon sütöttem, addig, míg enyhén pirulni kezdtek. Sülés közben kicsit felnőttek, pedig nincs is benne sütőpor. 
Kissé elnéztem a receptet, mert az eredeti szerint is kellett volna bele a citromhéj, amit utólag hiányoltam. De így is finomak.
Nem rejtettem el, aki szeretne, hadd egyen belőle. Csak azért, mert nekünk gyerekkorunkba nem volt szabad enni a karácsonyra sütöttekből, legfeljebb egy kóstolót,  pedig akkor esett volna jól. Mikor ünnepekkor tele az asztal mindenfélével, már a süti nem is csúszott. 

12 megjegyzés:

  1. Tényleg nem bírsz magaddal:) Igaza van a férjednek. Hogy lehet ennyit sütni??? Ez a süti biztos nagyon finom lett, még citromhéj nélkül is:)) Ismerem és szeretem is. Néha azért gyere ki a konyhából:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Janka, néha kénytelen vagyok:-) De a konyha a kedvenc helyiségem, ez tagadhatatlan...
      Hogy bírok ennyit sütni? Nekem ez a kikapcsolódás, feltöltődés.

      Törlés
  2. Imádom a linzert, így diósan is! :) Békés, Boldog Karácsonyt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, köszönöm, Nektek is boldog karácsonyt kívánok!

      Törlés
  3. Szépek lettek a linzerjeid! Én is sütöttem egy adagot tegnap, de azt majd csak Szilveszter előtt teszem fel... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin! Annyi finomságot, készítettél, még linzert is?

      Törlés
  4. Nagyon finomak lehetnek a linzereid, nem csodálom, hogy a fiadnak is ízlik! :) pár nappal ezelőtt én is sütöttem sima linzereket, de pillanatok alatt el is fogyott, úgyhogy, ha belefér az időmbe, még 2gyártok" egy adagot! :) Lehet , hogy a receptedet fogom kipróbálni, csak dió nélkül, ugyanis az nincs és már nem veszek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marika, köszönöm! Én is azt gondoltam, sütök még egy adagot, de nem lett belőle semmi:-) Sütöttem mást...
      Dió nélkül is lehet, ez csak cifraság rajta.

      Törlés
  5. Kedves Gerdi, boldog szép karácsonyt kívánok sok szeretettel az egész családnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönjük szépen!
      Nektek is kívánok békés, boldog karácsonyt!

      Törlés
  6. Én is a baracklekvárosra szavazok, nagyon finom lehet! :) Boldog, meghitt karácsonyt kívánok Neked és szeretteidnek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, köszönjük szépen!
      Kívánok Nektek is boldog, békés karácsonyt!

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...