2013. június 27., csütörtök

Pontos recept nélkül

Az este nézegettem a feltöltött képeket. Annyi lefotózott süti van, amit már nem is emlékszem, hogyan készítettem, meg olyanok is, amik nem is igazán érdemelnek meg egy bejegyzést, de ötletnek talán jók. Ezekből gyűjtök össze valamennyit.

Foltos palacsinta


A kikevert palacsintatésztából kivettem 1-2 merőkanálnyit, kakaót kevertem hozzá. Amint 1-1 újabb adag palacsintatésztát öntöttem a sütőbe, a tetejére csorgattam egy evőkanálnyit a kakaósból, így sütöttem meg. Úgy töltöttem meg, hogy a csíkos fele legyen kívül. Kakaós cukor került bele, de tetszés szerint bármivel tölthető.

Kenyérpizza
Elég gyakran előfordul, hogy napokig nem fogy el egy kenyér. Ilyenkor bundás kenyér, pirítós, vagy kenyérpizza készül belőle. 
Így készül: a tepsi alját kiolajozom, kirakom kenyérszeletekkel. A lyukakat kisebb kenyérdarabokkal kitömködöm. Felverek 5-6 tojást kb. fél dl tejjel, sózom, borsot, paprikát teszek bele. Egyenletesen ráöntöm a kenyérre. Maradék felvágott, sonka, kolbász, kukorica, sajt kerül rá, szóval bármi, amit pizzára szoktunk tenni. Sütőben addig sütöm, míg a tojás megsül rajta. Tálaláskor ketchup kerül rá.

Krumplilángos, vagyis krumplis palacsinta


Mikor krumplis palacsintát sütöttem, egy kedves olvasóm, Toncsi leírta, hogyan kell készíteni az igazi krumplis palacsintát. Persze, hogy tettem egy próbát. Még csak egyet, de igazán finom, lesz még folytatás. Tulajdonképpen nudlitészta: főtt, áttört krumpli, kiskanálnyi zsír, tojás (hármat is tettem), liszt, amennyit felvesz. Hengerré formáltam, darabokra vágtam, kerekre nyújtottam, olajban kisütöttem. Tejföllel ettük.

Túrós rétes



Leveles tésztából készült, kettő rúd lett egy csomag -fél kg-os- tésztából. A töltelék túró, gríz, tojás, mazsola, cukor ízlés szerint. Egyszerű, de nagy sikert aratott annak idején. Akár most is elfogadnák, ha eléjük tenném:-)

Békaszem hagyományosan és sósan



Békaszem recept már van a blogon. Ezúttal felét úgy készítettem, ahogy kell, a másik felét sósan sütöttem. Sajtos-tejfölös-paprikás tölteléket kentem bele, meg is sóztam, s csigák sültek ki belőle. Így is finom! Mivel semleges ízű az alaptészta, a töltelék adja meg az édes vagy sós ízt. 

Kezdetnek ennyi, de lesz még folytatás! 

20 megjegyzés:

  1. De jó ez a bejegyzés, Gerdi! :) A kenyérpizzával nekem teljesen újat mondtál, pedig mennyire praktikus és milyen finom lehet! :) Szerintem hamarosan elkészül nálunk is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Hankka! A kenyérpizzát Anyósomtól tanultam. Nem készül túl gyakran, pedig finom, s mindenféle maradék hasznosítására alkalmas. Sok sikert hozzá!

      Törlés
  2. Várom a folytatást! Csak először légyszi néhány palacsintát, aztán meg egy- két túrós rétest... Simán elfogadnám bármikor én is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, jönni fog hamarosan a folytatás is! De előtte küldöm Neked a palacsintát, rétest:-)

      Törlés
  3. Tetszik nagyon a kenyérpizza nekem is, a burgonyás lángos is, de a többi is jöhet! Köszi:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, én köszönöm, hogy olvasol:-)

      Törlés
  4. Nagyon finomak lehettek, szépen sorban meg is kóstolnám!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, mindegyik finom, de én a palacsintát hagynám a végére... úgyse maradna hely addigra neki:-)

      Törlés
  5. Bravúros ötletek!!!! Nekem mind tetszik, de a kenyérpizza elkészítése megfogott engem is, beiktatom egy vacsora alkalmával! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, köszönöm! De örülök, hogy tudtam Nektek újat mutatni a kenyérpizza képében! Sok sikert hozzá!

      Törlés
  6. Kedves Gerdi :) Ezek mind jöhetnek, nem föltétlenül ebben a sorrendben :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Martinelli, a sorrendet Te választhatod:-)

      Törlés
  7. De sok finomság egy helyen! Mindegyik megérdemelne egy külön bejegyzést :)
    Én is jártam már úgy többször, hogy azt hittem tudom majd hogy hogy is készítettem azt a valamit, és mire fel szerettem volna tenni, már elfelejtettem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin! Ha mindennap szánnék időt a blogra, akkor mindegyiknek jutna 1-1 bejegyzés is:-) No meg ha azon frissiben feltenném, nem felejteném el.

      Törlés
  8. Jaj a krumpli lángost de megkívántam!!! D:)) már megint nem ebédeltem és itt csorgatom a nyá.am! Szia Gerdi! Jó hétvégét!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Flóra, mindjárt sütöm Neked azt a krumplis lángost, vacsorára. Mire ide jutok, már vége is a hétvégének,de köszönöm, szép volt:-) Szép estét Nektek!

      Törlés
  9. De klassz receptek és ötletek! Kár lett volna kihagyni őket... Jó, hogy feltetted. :)
    Kellemes vasárnap délutánt Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, köszönöm! Örülök, hogy így gondolod! Szép estét!

      Törlés
  10. Most lett kész a kenyérpizza. :-) A kisfiam nem győzte kivárni, hogy megszikkadjon a kenyér, így majdnem friss kenyérből csináltam, ezért a tojást eléggé felszívta, de azért szerintem így is finom lett. Egy hülye kérdés: te a kenyér héját levágtad, vagy rajta hagytad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adri, a héjat rajta hagyom, úgyis átpuhul az is.
      Nálunk meg sokszor napokig áll a kenyér, aztán törhetem a fejem, mit kezdjek vele, mert nem szeretem kidobni.
      Örülök, hogy kipróbáltad, biztos friss kenyérből is finom.

      Törlés