Ecetes kifli

Valamikor réges-régen... Szóval gyerekkorunkban a vasárnap délutánokat a család kirándulással töltötte. Több hely is volt, ahova előszeretettel jártunk, leggyakrabban a Meszes tövében lévő fenyvesbe. Vagy  az erdő szomszédságába telepített szőlősökhöz. Aztán egyszer elkalandoztunk ismeretlenebb helyekre, s rátaláltunk egy igen barátságos helyre, egy, a hegyről lefolydogáló patak derékszögű kanyarulatában óriásira nővő két hársfa alatti tisztásra. Ettől fogva szinte mindig a Nagy Fához mentünk. Volt is néhány kalandunk a környéken:-) Nem ám csak mi kirándulgattunk, többnyire nagyobb csapat indult útnak, rokonok, barátok. Volt egy közelben lakó család, nagyjából velünk egykorú gyerekekkel, Irma néniék, akik akkoriban talán legjobb barátságban voltak a szüleinkkel.
Azért ez a körítés, mert jól esik visszaemlékezni azokra az időkre, s mert Irma néni sütött ilyen kifliket, tehát tőle származik a recept. Nem tudom, hogy jellemzően szilágysági recept-e, vagy sütik másfelé is. Az említett család a Szilágyság egyik kis magyar falujának, a boráról nevezetes Sámsonnak a szülötte. Onnan a recept is.

Hozzávalók:

• 50 dkg liszt
• csipet só
• 20 dkg zsír + 10 dkg 
• 3 nagy tojás sárgája
• 3 evőkanál ecet
• víz

A töltelékhez:

• 3 tojás fehérje
• 22 dkg cukor
• 15 dkg darált dió
• 2 evőkanál sárgabaracklekvár

Így készült:

A liszthez hozzáadtam a sót, elmorzsoltam a 20 dkg zsírral. Hozzáadtam a tojássárgákat, ecetet, s vízzel (kb. 1,2 dl, apránként adagolva) közepes keménységű tésztát gyúrtam belőle. 1 órányit pihentettem.

Ezután 2 részre osztottam. Mindkettőt enyhén lisztezett deszkán hosszúkás téglalap alakúra nyújtottam, a lehető legvékonyabbra. 

A maradék zsírt megolvasztottam, de ne legyen forró. Lekentem a tésztákat, majd felsodortam, mint a kalácsot. 

A töltelékhez a tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá vertem, hozzákevertem a diót és lekvárt.

A felsodort tésztát ujjnyinál kicsit vastagabb szeletekre vágtam. Lehet nagyobbakra is, akkor nagyobbak lesznek a kiflik. Mindegyik tésztadarabot egész vékonyra nyújtottam, nagyjából kör alakúra, egy-egy kiskanál tölteléket tettem a közepére. A tésztát ráhajtottam mindkét oldalról, kiflivé hajlítottam, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam. 

180 fokos sütőben pirulásig sütöttem.

Kíváncsian, vagy inkább izgatottan lestem befele a sütőbe, hogy teljesíti-e a hozzá fűzött reményeket. Picikét nőtt, itt-ott levelesedett, de csak kisülés után derült ki a milyensége. Azon forrón meg kellett kóstolnom. Pihe-puha, omlós, könnyű, réteges, szóval olyan lett, amilyennek lennie kell. Úgy örültem neki:-) 

Somvirág:-) Ma találtuk a Börzsönyben

S ha már a somvirágnál tartunk... a kertben is mutatkoznak a tavasz jelei. A krókusz, a hóvirág már virágzik, de a tavaszi hagymások mind-mind iparkodnak kifele. Csak nehogy később ráfizessünk erre a korai tavaszra...