Karamellkrémes bonbon

Számtalan helyen megcsodáltam már a bonbonokat, de még soha nem jutott eszembe, hogy én is készítsek. Vagyis inkább azt mondanám, még nem szántam el magam, nem határoztam el, hogy én most aztán bonbont fogok előállítani. Mert azért a jövőbeni szándék ott lappangott a fejemben, bizonyítja ezt az is, hogy egy ideje elrakom a bonbonos dobozok ígéretesebb műanyag belsejét. Meg a szilikon jégkockaformákat is alkalmasnak gondoltam a célra.
Az este aztán munka után hirtelen felindulásból nekiálltam. Minden előzetes terv nélkül. A töltelék mibenléte okozott némi fejtörést, végül a kedvenc ízem, a karamell mellett döntöttem. Nagyon izgi volt, kíváncsi voltam nagyon a végeredményre. Minden spéci eszköz nélkül, kissé béna, egyenletlen szélű, de finom (naná, csoki és karamell) nasi lett:

Hozzávalók:

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 15 dkg cukor
  • 0,5 dl víz
  • 10 dkg vaj
Így készült:
A cukrot világosra karamellizáltam. Felöntöttem a vízzel, s addig főztem kis lángon, míg a cukor felolvadt. Ekkor beledaraboltam a vajat, s a lángról levéve addig kevergettem, míg felolvadt. Hagytam kihűlni.
A csokit gőz fölött felolvasztottam, majd kiskanállal úgy kétharmadát belecsorgattam-kentem a bonbonformába. Hűtőbe tettem,hogy megdermedjen.
A kihűlt töltelékkel megtöltöttem a megdermedt csokiformákat, majd a maradék csokival befedtem a tetejüket. Visszaraktam a hűtőbe.
Fele töltelék megmaradt, majd kikanalazzuk, mert igencsak finom.
Úgy két óra múlva simán ki lehetett nyomni a formából a bonbonokat, s bár este 10 volt, azért meg kellett kóstolni:-)
Azért nem lett egyenletes az alja, mert ebben a formában nem lehetett lesimítani. Próbálgattam letördelni a széléről a csokit, még csúnyább lett, hát úgy hagytam.
Nem lesz szenvedélyem a bonbongyártás, azt már tudom, de néha bizonyára fel fogom dobni vele a napjaimat, vagy estéimet. Főleg a töltelékek miatt, amivel aztán lehet variálni. Ötletet meg számtalant találni, kitalálni...

14 megjegyzés:

  1. Én ebből rögtön egy kilót kérek, nem is kell becsomagolni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Martinelli, rögvest nekiállok bonbont gyártani, a kedvedért:-)

      Törlés
  2. Drága Gerdi! Elsőre szerintem tökéletesek lettek. A karamell töltelékkel pedig egyenesen mennyei lehetett :) Ne add fel!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Janka, köszönöm:-) Na jó, elsőre, de hol van ez még a Te csodás bonbonjaidtól... Nem mondtam, hogy soha többet, de valahogy nem lett a kedvenc elfoglaltságom... egyelőre:-)

      Törlés
  3. Elsőre nagyon szépek lettek :-) de ami még fontosabb, finomak is :-)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Gerdi! Szerintem nagyon klassz lett, hogy egyenetlen?, attól még finomabb csak szerintem, mert azt jelenti...házi!! :) Kívánok Nektek nagyon jó pihenést a hétvégére! Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Csilla! Nagyon köszönöm! A jó pihenés pedig megvolt, jobban esett ez a négy nap a tavaszi szünetnél is!

      Törlés
  5. Még én sem készítettem, pedig formám van. Időt kell szánnom rá. A tieid szépek lettek, ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, köszönöm! Nekem meg hozzávaló formám nincs. Csak akkor szerzek be, ha úgy gondolom, használni is fogom:-) Így is van egy csomó sosem használt sütis kütyüm.

      Törlés
  6. Nálam sem készültek még, talán az időhiány miatt. A karamellás töltelékkel nagyon-nagyon fincsi lehettek, én is elfogadnék csomagolás nélkül egy-két darabot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, idő az kell hozzá. Milyen szerény vagy, csak egy-két darabot? Többet is küldök:-)

      Törlés
  7. Martinelli, köszönöm szépen a meglepit:-)

    VálaszTörlés
  8. Húh, nagyon jó lett! Én sem tudom rászánni magam a bonbon készítésre, pedig már van két formám is hozzá, de annyira félek tőle.

    VálaszTörlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...