2014. június 26., csütörtök

Hagymás pogácsa


A hét eleje a kirándulások jegyében telt. Gergőék két napos osztálykirándulása, valamint kollégáim szokványos év végi kiruccanása -amin én először vettem részt- is ekkor zajlott. Vasárnap délután nekifogtam sütni. "Hamuban sült" pogácsa nélkül nem lehet útra kelni, így ez is készült. Ezúttal hagymás.


Hozzávalók:

  • 2 fej hagyma 
  • 2 dl olaj
  • 2,5 teáskanál só
  • 1 mokkáskanál bors
  • 1 mokkáskanál paprika
  • 1 kg liszt
  • 5 dl házi tej
  • 4 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 4 tojássárga
  • 1 tojás lekenni és köménymag beszórni
Így készült:
A felaprított hagymát az olajon egy teáskanál sóval és a borssal megpároltam. Ha langyosra hűlt, a liszttel, többi sóval elmorzsoltam.
4 dl meleg tejben elkevertem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, hagytam felfutni.
A hagymás liszthez adtam a paprikát, tojások sárgáját, élesztős tejet. Összegyúrtam, s közben még annyi tejet adtam hozzá, hogy megfelelő keménységű legyen.
Dagasztás után 40-45 percet kelesztettem.
Lisztezett deszkán vékonyra nyújtottam, hajtogattam. Újabb 20 percnyi pihentetés után ujjnyi vastagra nyújtottam, tetejét bevagdostam, kicsi pogácsaszaggatóval kiszaggattam.
Tepsibe rakosgattam, pici sóval felvert tojással lekentem, köménymaggal szórtam.
180 fokos sütőben pirosra sütöttem.
Más mag is kerülhet a tetejére, de úgy gondoltam, a hagymához a kömény illik leginkább. De biztosan a szezámmag vagy lenmag sem rontaná el. 




6 megjegyzés:

  1. Ezzel a pogácsával én is szívesen útra kelnék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-)
      De hát nem jó energiapótlás céljából útközben előkapni 1-1 pogácsát?

      Törlés
  2. De jó ez a recept is! Gondolom sok lett az 1 kg lisztből, úgyhogy ezzel is akadt munkád, de nagyon finom lehetett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin! Igen, sok lett belőle, 3 nagy tepsiben fértek el, de pogácsának nem is állok neki 1 kg liszt alatt:-)

      Törlés
  3. Sok időt töltöttél a konyhában, szerintem gyorsan fogyott az összes sütid! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A konyhában töltöm a legtöbb időt, a hálószobát nem számítva... Szeretek benne ténykedni... de hát ezt látjátok:-)

      Törlés