Ízelítő Erdély szépségeiből

Még pénteken, késő este hazaérkeztünk a nyaralásból, de nem az volt az első dolgom, hogy lehuppanjak a laptop elé. Sőt, még a második sem. Hosszú nyaralás, sok utómunka! :-) No meg a babázási lehetőség (cuki unokaöcsém dajkálása) kihasználása is ludas.
Miközben máris visszavágyok, mutatok néhány fotót Székelyföld csodáinak töredékéről. Tusnádfürdőn szálltunk meg, s onnan jártuk be a közeli és távolabbi környéket, gyalogosan vagy autóval. Minden napra jutott valami látnivaló, s még mennyi nap kéne, hogy mindent megnézhessünk!

Tusnádfürdő lentről, fentről:







Vargyas-szoros, vadonatúj hidakkal és ámulatra méltó, patakot közrefogó sziklákkal, ősöknek menedéket nyújtó barlangokkal:





A szoros fentről


A Szent Anna-tóhoz gyalog mentünk. Mindössze 5 km-re van, de 2,5-3 órás az út odáig. Idő kell a több, mint 500 m-es szintkülönbség leküzdéséhez! :-)






 Következő nap programja Sepsiszentgyörgy, a torjai Büdös-barlang, amely rászolgál a nevére, hisz messzire érződik a kén szaga, valamint a közeli Buffogó tőzegláp. A nevéhez hűen folyamatosan buborékoló tavacskákat frissen épített hidakról lehet megcsodálni, ilyentájt pedig nagy szemű áfonyával kínálja az odalátogatókat.









Szívem csücske, a Madarasi-Hargita sem maradhatott ki. Már tavaly kinéztem, mint közelről megszemlélendő helyet, de meghiúsult. Na de most! Majd megfagytunk az alig 9 fokban, ráadásul a szél is tette a dolgát rendesen, de ott voltunk, s bármikor visszamennék. Lélekemelő élmény... De nem a pazar körpanoráma miatt.







Az Egyeskő újbóli meghódítása huszonév után Férjem szíve vágya volt. Enyém kevésbé, mert a szépsége mellett a túra megerőltető volta a legélénkebb emlékem róla. De álltam a kihívás elébe, s időn belül felértünk a menedékházhoz. S még mindig gyönyörű!







A XIII. századi gelencei műemlék templom a freskóiról vált híressé. Érdemes volt megnézni, ez is örök élmény marad. Bár belülről nem tudom megmutatni, mert nem szabad fotózni. El kell menni megnézni! :-)




A bálványosi vár méltatlan sorsra jutott romjait is megnéztük. Biztos adat történetét illetően nem sok, legendája annál több.


Várkisasszony :-)


Székelyföldi útjaink során Korondot nem lehet kihagyni, többek között cserépgyűjteményem gyarapítása végett. :-) A tájházban pedig sok ismerettel gazdagodtunk eleink életmódjáról.




A kalapot nem vettük meg, de sok mást igen! Legszívesebben elhoztam volna a fél boltot...

Utolsó napon pedig Torockó fele kanyarodtunk, meghódítottuk a Székelykőt. Nem adta könnyen magát, pedig felnézve azt gondoltuk, a többi után pikk-pakk felszaladunk. Hát úgy két óra alatt fel is vánszorogtunk... De a fentről elénk táruló látvány megért minden fáradtságot!




 Lefele sem volt könnyebb, sőt! De egy-egy lángos ígérete megtette a hatását. Aztán csak az ígéret maradt, ugyanis éppen bezárták a lángosos bódé ajtaját, mikor odaértünk. A falu határában előhalásztuk a nyaralásra vitt élelem maradékát, ez kitartott Zilahig, ahol Unokatestvérem finom húsgombóclevessel s sült kakassal várt. Jobb volt a lángosnál! :-)

Nem sikerült rövidre fognom. A csak általam készített mintegy 1500 fotó közül még egy utolsó, ami útban Zilah fele készült: turul-felhő őrködik Erdély fölött. :-)


13 megjegyzés:

  1. Csodaszép helyeken jártatok!! A felsoroltak közül , sajnos, csak párat ismerek, pedig nem lakunk messze ! Jó lett volna legalább pár perc erejéig összefutni ! Talán majd legközelebb !

    VálaszTörlés
  2. Marika, ezen helyek egy részéről én is az utóbbi időben szereztem tudomást, pedig régen is jártunk Székelyföldre nyaralni.
    Ha legközelebb arra járunk, előre szólok, s egyeztetünk, jó? Most amúgy is elég elfoglalt lehetsz... Puszi Nektek, de legtöbb a kis Bencének!

    VálaszTörlés
  3. Hú, mennyi kép! :) Helyesek vagytok!

    Erdély gyönyörű! Évek óta van nálunk várólistán nyaralás szempontjából, mert imádom ezeket a csodás hegyvidéki tájakat!! Jó volt nézegetni a fotóidat...
    További szép nyarat Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, köszönjük!
      Így van, Erdély szépséges. Csak ajánlani tudom az odautazást, főleg Székelyföldre, bár elég távol van. De megannyi látnivalója, csodás helye.
      További szép nyarat kívánok Nektek is!

      Törlés
  4. Örülök hogy jól éreztétek magatokat Erdélyben és hogy ennyi szép helyre elkerültetek! Egy-két kivételével mindenhol jártunk már, jó volt végignézni a sok ismerős helyet. Úgy látom az időjárással is szerencsétek volt. Külön örülök, hogy eljutottatok a Vargyasba, és a felújított hidakon végig tudtatok menni. Másik kedvencem az Egyeskő, a sziklákra mi nem merészkedtünk fel :-) Végül szívem csücske Torockó, látom megmásztátok, amiért külön dicséretet érdemeltek, mert a nem semmi. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönjük!
      Igyekeztünk kihasználni az ott töltött napokat, de még így is annyi minden kimaradt... De majd legközelebb! :-)
      Figyelemmel kísérem a Ti Útjaitokat is, sőt, ötleteket is adtál, hol, mit érdemes megnézni. Annyi látnivaló van, csak Tusnádfürdő közvetlen közelében, hát még az egész Székelyföldön, nem beszélve a többi vidékről.
      Az Egyeskő tetejére csak Hédi és Férjem mentek fel, én elakadtam az út kb. 1/3-ánál, s nem is erőltettem, mert eléggé tériszonyos vagyok. Fiam meg ott maradt velem. Amúgy 17-18 évesen voltam fent.
      A Székelykő meg sokkal keményebb dió volt, mint gondoltuk. Lentről közel sem látszik olyan meredeknek. De a tetején sok szamóca várt, már azért is megérte felmenni! :-) A dicséret meg Nektek is jár, mert tudom, Ti is voltatok fenn!

      Törlés
    2. Örülök hogy a régebbi útjainkból tudtatok öleteket meríteni :-)
      Az Egyeskőnél már kétszer voltunk, de a sziklával még nem próbálkoztunk :-) Ügyesek vagytok!

      Törlés
  5. Sok gyönyörű helyen jártatok! Szépek a fotók, ti is helyesek vagytok rajtuk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vanilin, köszönjük! S mint mondtam, a fotók nem tudják átadni azt a látványt, amiben részünk volt...

      Törlés
  6. Nagyon szép helyen túráztatok! Volt olyan fotó ami már ismerős volt mintha az elmúlt évben is jártatok volna már ott?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! Éva, tavalyelőtt is voltunk Torockón, de valószínűleg Katalin blogján láttad ugyanezeket a tájakat, mert Ők is jártak ezeken a helyeken. Egyébként ha évente bejárnám e tájakat, akkor sem tudnám megunni. :-)

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...