Olaszos kenyér

Nem, nem olasz recept alapján készült, csak az ízvilága miatt neveztem el így. Mikor hazakerültünk a nyaralásból, sokáig az ottani élmények hatása alatt voltam, már terveztük, hogy mikor megyünk vissza, s ha a valóságban nem tehettük, legalább az ízekben próbáltam visszarepülni oda. Akkoriban készült ez a kenyér- a bele került aszalt paradicsom és olajbogyó Szicíliából való, így azért volt belezárva egy csipetnyi ottani nyugalom.

Hozzávalók:
  • 80 dkg liszt (ebből 15 dkg teljes kiőrlésű)
  • 1,5 teáskanál só
  • 4 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 3 dl víz+szükség szerint
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 6-8 darab aszalt paradicsom
  • 10-12 szem olajbogyó (zöld és fekete vegyesen)
  • néhány levél bazsalikom
  • kis ágacska oregánó
Így készült:
Az aszalt paradicsomot és az olajbogyót apróra vágtam, a zöldfűszerekkel együtt.
A 3 dl langyos vízben elkevertem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, hagytam felfutni.
A liszteket elvegyítettem a sóval ( egy púpozott egy és csapott teáskanállal mérve), közepébe mélyedést formáztam. Beleöntöttem a felfutott élesztős vizet, s kevergetni kezdtem. Közben annyi meleg vizet adagoltam hozzá, hogy megfelelő keménységű legyen a tészta. Nem túl kemény, könnyen formázható-gyúrható. Beleborítottam a felaprított hozzávalókat, az olívaolajat, s alaposan megdagasztottam.
Mikor megkelt, deszkára borítottam, kevés lisztet alászórva 3 részre osztottam, mindegyiket átdagasztottam. Megformáztam, kettőt-hármat csavartam rajta, így kerültek tepsibe.
20 perces újabb kelesztést követően 180 fokos sütőbe tettem.
Pirosra sütöttem őket.

Nagyon finom lett, mindenkinek ízlett. Csak úgy magában is szívesen falatoztuk, vagy sajtot majszolva hozzá tökéletes harapnivaló lett.






4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép kenyérkék, kívül-belül 😊 Nagyon finom lehet a fűszertől, olívától, paradicsomtól! Valóban egy igazi olaszos ízvilág 😊

    VálaszTörlés
  2. This is lovely. keep it up.This is so lovely.

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...