2011. március 6., vasárnap

Csöröge

Mikor tanácstalan voltam a konyhában, felhívtam Anyukát. Főleg nyaranta, a befőzések idején, no meg sütiügyben is gyakran kikértem a tanácsát. S mivel mindig elérhető volt a tanácsadó, eszembe se jutott nemhogy lejegyezni, de meg sem jegyezni ezeket a recepteket. Ki gondolta, hogy még legalább 20 évig nem lesz közöttünk, s adja át továbbra is a tudását...
Az egyik recept, amit még meg sem kérdeztem, mert Ő gyakran sütötte, mint Apukánk egyik kedvencét, a csöröge volt. A napokban eszembe jutott, hogy jó lenne sütni. Elővettem számtalan szakácskönyvet, az internetet is segítségül hívtam, de egyik sem tűnt az Ő receptjének. Ezért improvizáltam. Amire emlékeztem, hogy került bele, mindent összekevertem, meg amit olvastam a szakácskönyvekben, azt is felhasználtam, no meg az  "alkosseredetit"-jellemem is szerepet játszott a recept megszületésében. S mivel jó lett a végeredmény, kimondottan finom, le is jegyeztem a hozzávalókat. Itt is közzéteszem.
Hozzávalók:
A tésztához:
  • 85 dkg liszt
  • 1 kiskanál só 
  • 20 dkg margarin
  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál cukor
  • 3 dkg élesztő
  • 1 dl tejföl
  • 3 tojás sárgája
  • 1 tojás
  • fél citrom lereszelt héja
A beszóráshoz:
  • 10 dkg porcukor
  • 3 csomag vaníliás cukor
A sütéshez:
  • 6 dl napraforgó olaj
Elkészítés:
A lisztet összevegyítjük a sóval. A margarint mikróban megolvasztjuk, elmorzsoljuk a liszttel.
A tejet megmelegítjük, elkeverjük benne a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, s felfuttatjuk. A liszt közepébe mélyedést csinálunk, belerakjuk a tejfölt, tojássárgákat, az egész tojást, citromhéjat, ráöntjük az élesztős-cukros tejet, s megdagasztjuk. Rugalmas tésztát kapunk.
Megkelesztjük, kb. 1 óra alatt.
Ha legalább duplájára kelt,  lisztezett deszkára borítjuk, nem túl vékonyra (kb. 1 cm vastagra) kinyújtjuk. Derelyemetszővel az egészet ferdén 5-6 cm közű csíkokra vágjuk, majd ellenkező irányban szintén ferdén csíkozzuk. Rombuszokat kapunk. Ezek közepét hosszában kicsit bevágjuk. Az így keletkezett résen a rombuszok egyik sarkát áthúzzuk.
Olajat forrósítunk, s megsütjük benne a csörögék mindkét felét.
A porcukrot összekeverjük a vaníliás cukrokkal, s sütés után beszórjuk vele a csörögéket.
Lekvárral is ehetjük, vagy mogyorókrémmel, ízlés kérdése.
Nagyon kiadós, két tál tele lett belőle. De mind elfogyott. Nemhiába vannak a recepteskönyvekben 30 dkg-nyi lisztből készült receptek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése