Rozsos cipó, avagy hogyan süssünk lapos kenyeret?

A héten semmi sem akart sikerülni. No nem egészen, de egy-két kudarcos konyhai kalandot követően ráfogtam. Az egyik a kenyér volt, aztán a pogácsa, a gyümölcslevesnek húzta az orrát a fiam, a második nem ízlett a lányomnak. Mérgemben pénteken tejbegrízt főztem, aminek a gyerekek örültek, de a férjem lenyomtatta zsíros kenyérrel:-)
Akkor jöjjön a kenyér. Úgy időzítettem a sütését, hogy a második kelesztés ideje alatt elvihessem a Leányzót szolfézsra. Hazafele bementünk a boltba a Fiammal egy-két dologért, s elmeséltük a boltos néninek, hogy előző nap a Férjuram véletlenül elvitte Lábalatt nevű hófehér kiscicánkat a boltba, valahogy bebújt az autóba, ott meg kimászott. De Apa nem tudta, hogy a mi macskánk, csak másnap derült ki, mikor reggel Lábalatt nem mászott a lábunk alá. Volt is sírás! A boltos néni elmondta, hogy ő reggel látta, de azóta nem. Aztán ő is elmesélt egy-két állatos sztorit, mielőtt hazasiettünk volna kenyerünkhöz. Gyorsan bekapcsoltam a sütőt, megcsodáltam szépen felnőtt cipóimat, s bevágtam a tetejét, hogy szebb legyen. No, ezt nem kellett volna! Ugyanis túlkelt szegény, s attól a mozdulattól kiengedte a levegőt magából. Ha már dolgoztam vele, megsütöttem. Ilyen lett:
Hozzávalók:
  • 50 dkg fehér búzaliszt
  • 30 dkg teljes kiőrlésű rizsliszt
  • 2 dl tej
  • 1 kiskanál cukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1,5 kiskanál só
  • 3-4 dl meleg víz
  • 3 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál tej lekenni a tetejét 
  • szezámmag beszórni
Elkészítés:
A kétféle lisztet és a sót összevegyítjük, a közepébe mélyedést készítünk. A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne a cukrot. A mélyedésbe öntjük, belemorzsoljuk az élesztőt, kevés lisztet kanállal belekeverünk, s letakarva hagyjuk megkelni. Ha már jó bubis az élesztős massza, hozzáöntünk a meleg vízből 3 dl-nyit, összegyúrjuk. Ha kemény, még mehet víz bele. Megdagasztjuk, majd belegyúrjuk az olajat is. Ha már sima a tészta, pici liszttel beszórjuk, s letakarva kb. 1 órán át kelesztjük. Ekkor lisztezett deszkára borítjuk, kettőbe osztjuk, kissé átgyúrjuk, két cipót formázunk belőle, tepsibe helyezzük. Kb. fél óra alatt újra megkelesztjük. Egy-egy evőkanál tejjel lekenjük, szezámmaggal szórjuk. Előmelegített sütőben sütjük.

Elfogyott ugyan a kenyér, de máskor nem hagyom őrizetlenül a tésztát. Saját kárán tanul az ember...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...