Balaton-felvidéki mogyorós szelet

Adél játékára, a Blogkóstolóra készült ez a süti. Nekem a sors ezúttal Renit juttatta. Az Ő blogja is ismeretlen volt számomra annak előtte, de azóta alaposan áttanulmányoztam. Több elkészítésre váró jelöltem is volt, persze kizárólag sütik. Végül erre a mogyorós szeletre esett a választásom. Azért is, mert így húsvét után elegem lett az édes, krémes-habos finomságokból, s nem mellékesen azért, mert csokis és lekváros. Nem kellett csalódnom benne:-)
A nálam szokásos változtatások most a tészta összetételét nem érintették, hanem a formáját és külsejét. Koszorú formában sütöttem, s becsorgattam finom étcsokival, s ha már mogyorós, a tetejére is került jó maréknyi durvára vágott pergelt finomság.



Hozzávalók:

  • 15 dkg puha margarin
  • 15 dkg cukor
  • 4 nagy tojás
  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg darált pergelt mogyoró
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • 4 csapott evőkanál (holland) kakaó
  • csipet só
  • 1 csomag vaníliás cukor (Reninél vaníliakivonat)
A tetejére és a töltéshez:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2-3 evőkanál olaj
  • maréknyi mogyoró
  • kis üveg lekvár (nekem szeder)
Így készült:
Legelőbb mikróban megpergeltem a mogyorót, lesodortam a héja nagy részét, s megdaráltam.
A puha margarint elkevertem a cukorral, majd egyenként hozzáadtam a tojásokat. Mindegyikkel alaposan elkevertem. Hozzákevertem a mogyorót, kakaót, lisztet, szódabikarbónát, sót, vaníliát. Meglehetősen kemény massza lett, még éppen kavarható, de egyáltalán nem folyós.
A formát kikenem, s belesimítottam a masszát. 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.
Kiborítottam a formából, s hagytam kihűlni.
A maréknyi mogyorót megpergeltem, a héját ledörzsöltem, s durvára vágtam.
Mikor kihűlt a süti, kettévágtam. Az alsó részét jó vastagon megkentem a lekvárral. Ráhelyeztem a tetejét.
A csokit gőz fölött az olajjal felolvasztottam, s rácsorgattam a sütire. Mielőtt megdermedt volna, rászórtam a mogyorót.
Azt gondolom, bármilyen lekvár használható hozzá, s jó bőven, mert a tészta szépen felszívta. A mogyoró is érződött benne, meg a sok kakaó. Tényleg nagyon finom süti, lesz folytatása:-)

13 megjegyzés:

  1. Tényleg jó választás volt, mert irtó jól néz ki:)Tömény gyönyörnek néz ki, bár ebben a pillanatban nem vágyom rá,de kíváncsi lennék az ízére:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, köszönöm! Leírjam az ízét? Nem túl édes, inkább enyhén kesernyés a kakaótól és csokitól, kellemes pergelt mogyoró ízű, a lekvártól egyáltalán nem száraz. Így talán kedvet kapsz hozzá:-)

      Törlés
  2. Gerdi, ez nagyon jól néz ki! Trollanyuval ellentétben én még vágyom is rá, akkor elképzelheted, hogy belebírnék harapni! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, köszike:-) Még van egy kevés, küldök egy harapást:-)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Timea, nekem nagyon ízlik, s aki megkóstolta, mindenki elégedett volt vele.

      Törlés
  4. Nagyon finom lehet szerintem is!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, igen, igen, fincsi, biztosítalak róla!

      Törlés
  5. De jól néz ki! Tömören kakaós lehet, és nagyon tudnám szeretni a lekvárral és a mogyoróval a tetején! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Hankka! Valóban jó kakaós, a holland kakaó meg aromásabb is "szerényebb" társainál. Egy kóstolót?

      Törlés
  6. Gerdi, ez csudaszép és guszta lett, gratula! Egyébként én is beállnék a sorba, szóval küldhetsz nekem is ebből a finomságból! :)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...