2011. október 24., hétfő

Csokitorta Gergő szülinapjára

Megesett a nagy családi buli. Két napig el sem hagytam a konyhát, pedig még segítségem is volt. No de megérte, összejött a család, s egy egész délutánt együtt töltöttünk, közben megettük-ittuk munkánk eredményét, jól éreztük magunkat, lazítottunk egy kicsit.
Fiammal megbeszéltük, mi is legyen a menü, de igazából a sütik érdekesek. Meg a torta:-) Mikor megkérdeztem, mit süssünk, természetesen reszelt túrós volt a válasz. A többi rám lett bízva. Amiben még megegyeztünk, hogy egy nagy helyett két kicsi torta lesz. Borzas csokitortát kért. Összeállt e fejemben, hogy milyen is legyen, s már majdnem kész volt, mikor előállt még egy infóval, hogy Ő Citromhab blogjáról nézte ki a tortát. Nem is tudtam, hogy blogokat is szokott böngészni:-) Maradt az én verzióm, ami végül nem is lett borzas, mert nem sikerült úgy vágni a csokit, ahogy reméltem, hogy sikerül.
Nos, én csak ilyen tortát tudok alkotni:


Hozzávalók:                                                                                                                                            

  • 6 tojásból kakaós piskóta 
  • 1 vanília ízű pudingpor
  • 2 evőkanál + 1 kiskanál holland kakaó
  • 18 dkg cukor
  • 4 dl tej
  • 10 dkg keserű csoki
  • 25 dkg margarin
  • csoki a díszítéshez
A piskótát ( 6 tojás, 6 ek. cukor. 2 ek. kakaó, 4 ek. liszt, fél cs. sütőpor) a szokásos módon készítettem el, egy 28 cm-es kerek tortaformában sütöttem.
A krémhez a pudingport, 1 evőkanál kakaót, a cukrot a 4 dl tejben megfőztem. Amint levettem, belekevertem a csokit, időnként megkavarva hagytam kihűlni.
A puha margarint elkevertem, majd kanalanként belekevertem a csokis masszát, végül még 1 evőkanál kakaót.
A piskótát 3 lapra vágtam. Megtöltöttem a lapokat úgy, hogy a bevonáshoz is maradjon a krémből. Kívülről is bekentem. 2 evőkanálnyi krémet hagytam a díszítéshez, ehhez hozzákevertem még 1 kiskanál kakaót. Díszítettem, majd durvára vágott csokival beszórtam.
Gergő a tortáival (nem volt könnyű lekapni, folyton bohóckodott)
Végül 3 torta lett, mert Keresztanyja is meglepte Fiacskámat eggyel. Nagyon-nagyon finom volt: leveles tészta volt a lapja, alsó két lap között meggyes töltelék, fölötte vaaastag tejszínhab. Na jó, a csokitorta sem volt rossz, de amit más készít, az mindig jobb:-) A harmadik torta az én művem, de a története kissé kalandosabb, majd következik:-)

17 megjegyzés:

  1. Nahát akkor nekem mindegyik torta bejött volna, mert egyiket sem én sütöttem! :DDD
    A KICSI fiadnak nagyon boldog szülinapot!!!
    Lettem volna nálatok én is vendég, ennyi finomság láttán! A torta nekem tetszik, és szívesen meg is ettem volna pár szeletet! :)

    VálaszTörlés
  2. Isten éltesse a fiad és nem hiszem hogy panaszkodnod kéne,milyen tortát is készítettél. Összefutott a nyál a számban tőle. Nem maradt egy szelet? :D

    VálaszTörlés
  3. Hmmmm, puha, csupa csokis torta. Nyamm!
    Isten éltesse sokáig az ünnepeltet! :-)

    VálaszTörlés
  4. Isten éltesse sokáig a fiad! Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó volt együtt ünnepelni! :)

    A torta nekem tetszik, és be is vállaltam volna pár szeletkét. :P

    VálaszTörlés
  5. jéééé, még egy gyerek, akinek szíve csücske a csokitorta (enyémek nem kérik soha, gyümis, gesztenyés, mogyorós stb az óhaj....volt munkatársnőm fia kérte minden évben a csokisat)

    most egy belevágó kérdés: mindhárom torta elfogyott? semelyikből nem kapható egy morzsácska?

    "bohóckodó" fiadnak még sok-sok háromtortás boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
  6. Barbi, MrsSame, Katuci, Okki, 4Gyerek, köszönöm Nektek, meg Gergő is köszöni a jókívánságokat!
    Még maradt egy szelet csokitorta, meg a "balul-elsült" meggyesből is egy kevés, egy-egy morzsácska jut belőle Nektek is, küldöm:-)

    VálaszTörlés
  7. Istenke éltesse nagyon sokáig a fiadat ! Nagyon szép tortát csináltál és amit kapott azok is nagyon szépek! Egy ideig elvagytok látva tortával!

    VálaszTörlés
  8. Egyik jobb mint a másik, tortában bővelkedő (még ha már múltidő is)szülinaposnak tolmácsold jókívánságaimat!!! Gergő, legalább ekkora mennyiséget minden évfordulóra!

    VálaszTörlés
  9. Mennyi finomság volt nálatok:) Nagyon boldog szülinapot Gergőnek:) Szép lett a csokitorta is, meg a többi is, jó lehetett a buli:)

    VálaszTörlés
  10. Éva, köszönöm! A torták szépen elfogytak, megettük meg elosztogattam...pedig néhány nap múlva örülnék neki:-)

    Vicuska, átadtam neki, köszöni szépen, leginkább a végét:-))) Tortában amúgy sem szoktak szűkölködni csemetéim, rajtam kívül a keresztanyukák is rendszeresen sütnek, eddig Anyukám is készített...

    Trollanyu, köszönjük:-) A buli jó volt, a "romok" eltakarítása kevésbé.

    VálaszTörlés
  11. Ennyi tortát! biztos népes lehet a családotok :) Szépet és biztos finomat sütöttél! Isten éltesse sokáig a fiadat!

    VálaszTörlés
  12. Isten éltesse Gergőt sokáig, erőben, egészségben! A torták gyönyörűek, és bár a csokitorta nem a kedvencem, ezt én is szívesen megkóstolnám!

    VálaszTörlés
  13. Boldog szülinapot Gergőnek! A torta jó választás volt és nagyon klasszul sikerült. :)

    VálaszTörlés
  14. Biztos jó szakács (cukrász) lesz (kis)fiad, ha már most olyan kifinomult az ízlése, hogy gasztroblogokat olvas! :-)
    Boldog szülinapot neki!

    VálaszTörlés
  15. Márti, köszönjük! Össz-vissza 16-an voltunk. A család nagyja Erdélyben maradt, de szerencsére testvéreim -3 van- itt vannak, meg férjem szülei, keresztszülők...szóval azért vagyunk szép számmal:-)

    Hankka, köszi:-))) Gergőnek átadom, a tortás bókot meg nagyon köszönöm, jól esik a dicséret, bár tisztában vagyok amatőr voltommal...

    Petra, köszi!

    M@rti, üdvözöllek a blogomon, örülök, hogy jártál nálam! A (kis)fiam érdeklődik a sütés-főzés iránt, a jövendőbelije biztos, örülni is fog neki, egyébként biológusnak készül. Határozottan:-)

    VálaszTörlés
  16. Boldog szülinapot!! :) Csodásak a torták.

    VálaszTörlés