Barackmag és társai

Elég rég szereztem be ezeket a formákat, de még soha nem használtam őket. Jó ideje biztattam magam ezúttal is, mire eléggé elszánt lettem:-) Persze segítséggel a hátam mögött. Kislányom segítségével nyomkodtuk a formába a tésztát, aztán a megsült adagot gyorsan kisegítettük, hogy a következő adag tészta is alakot kaphasson. Krémet kavarni már Férjuram segített, szóval majdnem mindenki kivette a részét a munkából. A kóstolgatásból viszont senki sem maradt ki:-)

Hozzávalók:

  • 32 dkg liszt
  • csipet só
  • 15 dkg porcukor
  • 15 dkg darált dió
  • 20 dkg margarin
  • 2 evőkanál kakaó
  • 1 tojás
  • fél csomag sütőpor
  • +zsír kikenni a formákat
A krémhez:
  • 5 evőkanál liszt
  • 5 dl tej
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 18 dkg cukor
  • 20 dkg vaj
  • 1-2 teáskanál mandulaaroma
Így készült:
A tésztához valókat tálba tettem, összegyúrtam.
Fél órányit pihentettem.
Közben vékonyan kizsíroztuk a formákat. Többféle van, összesen 60 darab. Mindegyiket használtuk, így sem fért bele egyszerre, csak a tészta valamivel több, mint fele.
A formákba nyomkodtuk a masszát, mindegyikbe mogyorónyi tésztadarabot. Tepsibe egymás mellé pakoltam, s 175 fokos sütőben 10-15 percig sütöttem. Kicsit hagytam a formában- ha azonnal ki akartam szedni, törtek el-, majd kés élével kipattintottam. 
A krémhez a lisztet simára kevertem kevés tejjel, majd fokozatosan hozzáadtam a többit és a vaníliás cukrot. Kavargatva sűrűre főztem. 
Időnként megkavarva hagytam kihűlni.
Közben a vajat a cukorral elkevertem, s kanalanként hozzáadtam a kihűlt pépet, végül a mandulaaromát.
2-2 formát összeraktam a krémmel. Soknak bizonyult ez a krémmennyiség, ezért a maradékból a tetejükre is nyomtam.

Másnapra jól átpuhult a tészta. 
A kiflik és a szívecskék lettek a legszebbek, de mindegyik ugyanolyan finom:-)

7 megjegyzés:

  1. De szépek lettek! Persze így együttes erővel gyorsan mehetett a sütés :-) Nekem is vannak ilyen formáim, de még nem igen használtam :-)

    VálaszTörlés
  2. Ügyes az egész család! Szépséges és finom sütiket készítettetek. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jók lettek! Nekem nincsenek ilyen formáim. Utoljára gyerekkoromban lagziban ettem ilyen sütiket :)

    VálaszTörlés
  4. Gyerekkorom kedvence! Mindig ezt kértem Anyutól, aki évtizedenként sütött ilyent. Talán addigra sikerült a sok macerát elfelejtenie, amivel jár :-D

    VálaszTörlés
  5. Jaj, de imádom a barackmagot (én mandulamagként szoktam csinálni:). Nekem is vannak ilyen formák, annyira aranyosak - mindegyiket Anyukámtól kaptam, átadta nekem, mert neki már nincs türelme velük bogarászni.

    VálaszTörlés
  6. Ezt csak egy nagy családi összefogassál lehetett kivitelezni. Sajnos én képtelen vagyok az ilyen babra munkára, pedig nagyon szeretem ezt a sütikét :)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...