Lúdláb torta

Nővéreméket vártuk, úgy november tájékán, amikor Fiam névnapja is van. Ezért torta is dukál. Mivel nem sütöttem előre, valami olyat kerestem, ami egy-kettő megvan. Ehhez csak a piskótát kell megsütni, s a tejszínt felverni, így megfelelőnek találtam. A sietség az látszik is rajta, meg a csoki elkenése okozta nehézség is, ugyanis a nem túl kemény tejszínrétegen nem akaródzott neki elsimulni, sokkal inkább elvegyülni az alatta lévő réteggel.
A piskóta arról nevezetes, hogy kifelejtettem belőle a sütőport. Mindig teszek fél csomaggal a piskótához, nehogy ne nőjön fel. S láss csodát, ugyanolyan szép lett nélküle is!

Hozzávalók:

  • 5 tojásos kakaós piskóta
  • 5 dl tejszín
  • 10 dkg étcsokoládé+ 10 dkg a mázhoz
  • 1 evőkanál kakaó
  • 2-3 evőkanál cukor
  • 1 üveg magozott meggybefőtt
Így készült:
A piskótát kerek tortaformában megsütöttem, hagytam kihűlni.
A meggyet szűrőbe töltöttem.
A csokit gőz fölött felolvasztottam.
A tejszínt a cukorral felvertem (nem szoktam sok cukrot tenni bele, ezt ráadásul még a csoki is édesíti), majd hozzáadtam a kakaót, végül belecsorgattam a már nem forró csokit, kicsit még habosítottam.
A krém felét a tortalapra kentem, rászórtam a lecsepegett meggyszemeket, majd a krém másik fele következett.
A mázhoz való csokit 1-2 evőkanál olajjal gőz fölött felolvasztottam, majd megpróbáltam elsimítani a torta tetején.
A díszítés is elmaradt, szinte azonnal szeleteltük is:-)
Zselatin hozzáadásával lehetett volna javítani a hab állagán, de az "türelmi időt" igényel, azaz néhány órás hűtőben való dermesztést. Maradtam a gyorsabb, ám lágyabb verziónál, ami így is nagyon finom volt. 

6 megjegyzés:

  1. Én pontosan ilyen mázzal és zselatin nélkül kérnék egy hatalmas szeletet... :-)

    VálaszTörlés
  2. Beállok én is a sorba, nekem is tökéletes lesz zselatin nélkül! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, annyira kedves vagy, Neked ne juttatnék belőle?:-)

      Törlés
  3. Kedvenc süti!!!Nekem is megfelel így,TÖKÉLETES!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Belli, de jó, Neked is küldöm:-)
      Köszönöm!

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...