2018. július 18., szerda

Epres-fehér csokis süti

Magam is meglepődtem, ahogy veszem sorra időben vissza a recepteket, hogy milyen gyakran sütöttem keverteket. Régebb elvétve fordult elő- az utóbbi időben egyre inkább erre késztet az időszűke. Gyorsan valamit, illetve minél hamarabb túlesni rajta. Csak úgy, recept nélkül összehozott süti. A kertben termő kevéske eperből s az otthon fellelhető alapanyagokból.

Hozzávalók:

  • 3 tojás
  • 22 dkg cukor
  • 3 dl tejföl
  • 1 dl olaj
  • 35 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 teáskanál vaníliás cukor
  • 1 citrom lereszelt héja és leve
  • 1 evőkanál kakaó+2 evőkanál tej
  • 10 dkg fehér csoki
  • eper (20-25 dkg)
Így készült:
Az epret megmostam, kisebb darabokra vágtam.
A fehér csokit felaprítottam.
A tojásokat a cukorral elkevertem, majd a tejföllel is simára kevertem. Belekerült a liszt, sütőpor, vanília, citromhéj és lé, valamint az olaj.
Simára kevertem.
A massza 3/4-ét kikent tepsibe simítottam. A többi tésztába belekevertem a kakaót és tejet, s a világos tésztára csorgattam. Villával kicsit meg is kevertem.
Rászórtam a gyümölcsöt és csokidarabokat.
180 fokos sütőbe tettem, s tűpróbáig, illetve a teteje megpirulásáig sütöttem.

Persze más gyümölccsel is elkészíthető, tetszés- illetve szezonfüggő.
Épp most néztem végig a tíz, utóbbi héten leggyakrabban nézett receptet. Négy közülük ilyen-olyan kevert süti. Tehát nem csak én részesítem őket előnyben! 😊

2 megjegyzés:

  1. Alig győzöm nézni, hogy mennyi finomságot, újdonságot sütöttél, készítettél, mióta nem voltunk itthon. Egyik jobb, mint a másik, bármelyiket megkóstolnám most.
    Mi ismét "felétek" jártunk a múlt héten:
    https://katalin-konyha.blogspot.com/2018/07/erdelyben-nyaraltunk-2018-julius-9-16.html

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Katalin! De nem mostanában készült a sok finomság, csak mostanában jut időm feltenni őket! :-)
    Gondoltam, hogy nyaraltok! Mi is megyünk jövő hétvégén "haza", már nagyon várjuk! De addig is megnézem, Ti merre jártatok! :-)

    VálaszTörlés