Almás pite

A szomszéd falu gyümölcsöséből minden ősszel bevásárolunk almából. Sajnos nincs a tárolására alkalmas pincénk, így mostanra száz éves anyókát megszégyenítő mennyiségű ráncot szedtek össze. Így ideje lenne elhasználni őket. Erre legalkalmasabb az almás pite. Egyébként is közel egy éve, hogy sütöttem, pedig szeretjük, főleg a Sógorom. Neki kedvence.


  • 50 dkg liszt
  • csipet só
  • 15 dkg cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 25 dkg margarin
  • 1 egész tojás + 1 sárgája
  • 1-2 evőkanál tejföl
Töltelék:
  • 1,5 kg alma
  • 10-15 dkg cukor
  • 3 evőkanál gríz
  • 1 kiskanál fahéj
  • 6 evőkanál cukros darált dió
Így készült:
A lisztet a csipet sóval, cukorral, sütőporral összevegyítettem, elmorzsoltam a puha margarinnal. Hozzáadtam az egész tojást valamint egynek a  sárgáját, s annyi tejfölt, hogy jól gyúrható tésztát kapjak. Két részre osztottam, hideg helyre tettem, míg elkészült a töltelék.
Az almákat megmostam, s héjastul lereszeltem. Kicsavartam a levét, igaz, nem sok volt neki. Hozzáadtam a cukrot, ennek mennyisége függ az alma édességétől is, no meg az ízlésünktől. Hozzákevertem a grízt meg a fahéjat.
Egyik lapot kinyújtottam, tepsibe tettem, megszórtam fele cukros dióval. Elosztottam rajta az almatölteléket, a másik lappal befedtem. 
A felső lapot villával megszurkáltam, a többi dióval megszórtam.
180 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, míg a teteje szépen megpirult. Nekem 35 percig sült.
Kihűlés után szeletelhető.
Nagyon szeretem az almát, sokat is eszek belőle. Kedvencem a golden, ezért ezt szedtünk a legtöbbet, ebből került a sütibe is. Mivel ez meglehetősen édes, cukrot nem tettem sokat bele. A másik kedvenc a topáz, ez jobban bírja a strapát, kevésbé fonnyadt, rájárunk és megesszük:-)

2020.3.25.
Mert almás pitéből sosem elég! Az elfogyni nem akaró tavalyi almából készült, mindenki nagy elégedettségére. Nagyon hasonlóan készült, mint akkor régen, csak kevesebb, 10-10 dkg cukorral. No meg 2 egész tojással és pici tejjel gyúrtam össze a tésztát.


28 megjegyzés:

  1. Jajj nekem! Almáspite! Mit meg nem adnék érte most :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adél, :-) Na mit adnál érte? Megsütöm újra, mert egy hete készült:-)

      Törlés
  2. Hát én is elég rég sütöttem, pedig mi is szeretjük. Otthon mi is mindig sok almát vettünk ősszel, anyukám sok pitét meg rétest sütött belőle. Szép hétvégét és jó pihenést kívánok:)Ja meg sütögetést:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, köszönöm, a sütögetés már megvolt, a hétvége meg olyan jó! Nektek is szép hétvégét!

      Törlés
  3. Majdnem ez az én almásom receptje is, csak sokkal kevesebb cukrot használok a tésztájába :) A tetejére szoktam kristálycukrot szórni, látványosan rá karamellizálódik. Mostanában olyan drága az alma, hogy bizony rég sütöttem, pedig mennyire szeretem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, Neked is meg Illéskrisznek is hasonló receptje van, én meg nem is kerestem hozzá receptet, csak nekiláttam. De jó lett. Néha én is a tetejére cukrot szórok, vagy semmit, csak villával kicifrázom.
      Na azért vesszük meg ősszel az almát, mert jóval olcsóbb akkor. De lassan elfogy a ráncos alma, s vehetjük, mert alma nélkül télen nem tudok meglenni:-)

      Törlés
  4. Hasonló az én receptem is, amit a mamámtól tanultam. Nagyon finom lehet. Jó sok almát tettél bele! Egy szelet jól jönne a kávémhoz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobban szeretem a pités almát, mint az almás pitét:-)
      Köszönöm, Illéskrisz:-)

      Törlés
  5. Finom almas teszta. Szep hetveget kivanok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Timea, köszönöm! Nektek is szép hétvégét!

      Törlés
  6. Na ez nagyon fincsi!!! Szerettem!!

    VálaszTörlés
  7. Mi is nagyon szeretjük az almás pitét!!!! Ez nagyon jónak tűnik. Kár, hogy én inkább csak főzök és nem sütök vagy csak nagyon ritkán. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Betti, azért láttam 1-2 sütit is nálad! Majd csak kedvet kapsz a sütéshez is:-) Én jobban szeretek, mint főzni. Nem költözünk kicsit közelebb egymáshoz? Aztán majd csereberélünk:-)))
      Üdvözöllek az olvasóim között!

      Törlés
  8. Gerdi, képzeld az alma az első helyen áll a gyümölcsök között amit nem bírok megenni!! Ki nem állhatom, és most fogsz meglepődni, de az almás pitéért rajongok!!! Innen is látszik, milyen fura ízlésem van! :DDD Megkóstolnám!! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi, tényleg meglepődtem:-) Almát nem szeretni? Én akár hármat is megeszek naponta. Jó, akkor kapsz almás pitét:-)

      Törlés
  9. Mi is nagyon szeretjük az almás pitét.Én is éppen azon gondolkodtam kéne valamelyik nap sütni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, én is régóta tervezgetem, de mindig annyi mindent akarok sütni, hogy csak tologatom és tologatom a recepteket.

      Törlés
  10. Mindig bevalo, mindenki kedvence suti!!!!

    VálaszTörlés
  11. Van egy jól bevált almás lepény receptem, ami - ahogy nézegetem a recepted - eléggé hasonlít a Te almás pitédre. Olyan szépen tálaltad, nagyon tetszik a szeletelés is... Tudod, mit? Küldj nekem belőle légy szíves, kóstolni szeretném! ;-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, nagyon köszönöm!
      Már elfogyott, de vedd úgy, hogy küldtem Neked:-)

      Törlés
  12. Párom imádja az almás pitét:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk a Sógor a legnagyobb almás süti rajongó, de mindenki szívesen megeszi.

      Törlés
  13. Nagyon jól néz ki tényleg, jöhetne belőle pár szelet. A tálalás is szép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, köszönöm! Rendben, akkor Neked is küldöm:-)

      Törlés
  14. Nagyon guszta kis süti, grízzel még nem is hallottam, kipróbálós lesz mindenképp! :)

    VálaszTörlés
  15. Köszönöm, Hankka! A gríz felszívja az alma levét, így nem áztatja el a tésztát. Anyukám mindig így sütötte.

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...