Első kovászos kenyerem

Van egy kora gyerekkori emlékem a kovászról.
Nyaranta sok időt töltöttünk falun, nagyszüleinknél. Ha visszagondolok a gyerekkoromra, a legtöbb és legkedvesebb emlék innen ered.
Szóval apai Nagymamámnál, Ágnes mamánál voltam. Kenyérsütéshez készülődött, s szólt, hogy átmegy a húgához kovászért. Hogy mire számítottam, nem tudom, csak a döbbenetre emlékszem, mikor Mama visszatért egy befőttesüveg buborékkal. Tágra nyílt szemekkel néztem, ez volna kovász?
Akkor még nem igazán foglalkoztatott, miféle kovász volt. De a kenyérsütés menetére nagyon jól emlékszem. Akkoriban nem vették falun a kenyeret, minden héten begyújtottak a kemencébe, s megsütötték a hétre való kenyeret. Mama a nagy dagasztóteknő mellett jött-ment, közben kézfejjel öklözte a tésztát. Aztán kiszaggatta, s a tiszta konyharuhákkal kibélelt szakajtókosarakba sorakoztatta a leendő kenyereket. Míg kelt, begyújtott a kemencébe, majd kiment a kertbe nagy káposztalevelekért. Mikor a tűz leégett a tapasztott, kerek hátú kemencében, a parazsat széthúzta, s egy fém lemezzel eltorlaszolta a nyílást.
A bevetőlapátra káposztalevelet tett, erre borította a megkelt kenyértésztát, s szépen a parázs tetejére helyezte. Szép nagy, keréknyi kenyerek sültek. Vastagra, ropogósra, valami egyedien finomra sült a héja. Olyan kenyeret csak ott ettem.
A kemence már rég megadta magát, elment Mama után... Akárcsak azok a kenyerek.

Már nagyon régóta tervezem kovászos kenyér sütését, most végre rávettem magam. Este megkevertem a kovászt, de nem másnap, csak harmadnap lett belőle kenyér. Igazából ízben nem sokat különbözött az eddigi, csak élesztővel készült kenyerektől, inkább az állaga lett más. Kicsit tömörebb, mégis levegősebb, lyukacsosabb lett a kenyér.


A kovászhoz összekevertem 20 dkg lisztet, 2 dkg élesztőt, 2 dl vizet, kevés sót. A kamrába tettem. Másnap épp nem értem rá kenyeret sütni, következő nap használtam fel. 
80 dkg fehér lisztből, 30 dkg teljes kiőrlésű lisztből készült. A kovásszal, még két dkg langyos vízben felfuttatott élesztővel, 2 kiskanál sóval, szükséges mennyiségű langyos vízzel megdagasztottam. Kelesztettem, formáztam, tetejét meglyuggattam, újra kelesztettem, majd sütőben kisütöttem.
Előbb-utóbb csak kiudvarolok egy kemencét az udvarra, hisz sütőben nem lesz olyan a kenyér. Habár valószínűleg kemencében sem sikerülne visszahozni azt az ízt, hisz ahhoz Mama keze kéne. 

17 megjegyzés:

  1. Olyan jó volt olvasni ezeket a szép sorokat. Igazán jó visszagondolni a régi szép időkre. Bár nekem csak a dédmamámnál volt kemence, és arról is csak halványak az emlékek...:( Nagyon szép lett a kenyered!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, köszönöm! Nekem meg a Te soraidat jó olvasni:-)

      Törlés
  2. Tényleg jó volt olvasni:) Nekem is ilyen szép emlékeim vannak a nagyszüleimmel. A kenyered nagyon szuper lett:) Nálam pont most sült kis a kubai kenyér, már biztos láttad más blogokon. De én nagyon szeretem a kovászos kenyereket is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Trollanyu!
      Csak azt sajnálom, hogy a gyerekeimnek már nem lesznek ilyen élményeik...
      A kubai kenyeret már én is kinéztem, mint következő sütnivalót:-)

      Törlés
  3. Milyen szépen írsz! Nekem is a dédimnél volt kemence, de nem emlékszem, hogy sütött benne, vagy csak nagyon kicsi voltam. Majd megkérdezem anyukámat. Tetszik a kenyered, én pont az ilyen tömött masszív kenyereket imádom, de én is a kubai receptet szeretném előbb kipróbálni. A kovászhoz nekem még idő kell! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi, köszönöm!
      Erdélyben sokkal tovább fennmaradt a hagyományos életmód, én pedig örülök, hogy részese lehettem. Sajnos most már ott is sok minden más...
      A kovászt én is hónapokig tervezgettem, mire rászántam magam. Téged is megbabonázott a kubai kenyér:-)

      Törlés
  4. Mutatós kenyeret sütöttél. Én azt az utánozhatatlanul finom illatát imádom. A boltit egy napon sem lehet emlegetni az igazi házikenyérrel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Petra, köszönöm! S milyen igazad van a bolti és házi kenyeret illetően. Érdekes módon mi rajongtunk a házi kenyérért, falun élő unokatestvéreink meg alig várták, hogy bolti kenyeret ehessenek...

      Törlés
  5. Imádtam olvasni ezt a bejegyzésedet, de tulajdonképpen mindig szívesen olvasgatok nálad. :) Szuper kenyereket készítesz, nagyon belejöttél ám az utóbbi időben! Ügyes vagy, minden péksütid tetszik, ez a kenyér is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, nagyon köszönöm, kedves vagy! Valamivel több, mint egy éve sütök sütőben kenyeret, változó sikerrel:-)
      Péksütiket meg nagyon szeretek sütni, recept nélkül, mindig valami mást.

      Törlés
  6. Nagyon jól néz ki a kenyered!Kedvet kaptam én is ismét a kenyérsütéshez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, köszönöm! De jó, akkor hamarosan Nálad is látunk kenyérkéket?

      Törlés
  7. Ha nem írod, nem jövünk rá, hogy most sütöd először,prímán sikerült!
    Bár városi lány vagyok, mégis vannak hasonló szép emlékeim, a barátnőmmel, Nagymamájánál volt szerencsém több nyarat is eltölteni falun, és rácsodálkozni ezekre a dolgokra!
    Nekem is elsőre az illat jut eszembe a házi kenyérről:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márti, köszönöm!
      Én is vittem magammal városi barátnőmet falura:-) Bár nem hiszem, hogy kenyérsütésben lett volna része, de szüretben igen.

      Törlés
  8. Megint megcsillogtattad írói vénádat, nagyon jó írás, leírás :) A kenyered gyönyörű lett, csak örököltél Ágnes mamától valamit!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon klassz lett a kenyered. Ne szerénykedj, mert ez nagyon jól megy neked. Bár én is ezt mondhatnám magamról. Most már én is úgy döntöttem, hogy próbálgatom a kenyérsütést. Még nem tudom, hogy milyen sikerrel.Drukkolok.:)) Mentem a kenyeredet, köszi!:))

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...