Raffaello szelet

Elég régen néztem ki ezt a sütit Adelánál. Nagyon szeretem Adela blogját, sok finom süti -meg más is- található nála. Már többet is kinéztem, de ez volt az első, melyet el is készítettem. S nem bántam meg, mindenkinek nagyon ízlett. 
Nekem a kókuszos sütik nagy kedvenceim voltak mindig, de mivel egyedül vagyok a családban rajongója a kókusznak, viszonylag ritkán sütök ezzel a hozzávalóval. Pedig sok kókuszos süti receptem van, most ezzel bővült a repertoár. 

Hozzávalók:
A laphoz:
  • 8 tojás
  • 8 evőkanál cukor
  • 8 evőkanál liszt
  • 15 dkg kókuszreszelék
  • 1 csomag sütőpor
A krémhez:
  • 13 evőkanál cukor (megmértem, 25 dkg volt)
  • 20 dkg tejpor
  • 1,5 dl víz
  • 7 evőkanál kókusz
  • 25 dkg margarin
A tetejére:
  • kakaó vagy csoki vagy kókuszreszelék
Így készült:
A 8 tojásból a szokásos módon piskótát kavartam, a végén belevegyítettem a kókuszt is. 
Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam, 180 fokra előmelegített sütőben kisütöttem.
Hagytam kihűlni, majd vízszintesen kettévágtam.
A krémhez a cukrot a vízzel addig főztem, míg a cukor feloldódott. Ekkor levettem a lángról és belekevertem a tejpor. Addig kavargattam, míg csomómentes lett. Hozzáadtam a kókuszt is. Ekkor eléggé folyékony volt, de miközben hűlt, szépen megszilárdult. A margarint simára kevertem, majd hozzákanalaztam a kihűlt tejporos masszát. 
A krém több, mint felét a két lap közé kentem, a maradékot a süti tetejére simítottam. 
A tetejére keserű kakaóport szitáltam, hogy enyhítse kissé az édességét, de csokival is be lehet csorgatni, vagy kókuszreszelékkel beszórni.
A krém, mikor kezdtem hozzákavarni a tejporos-kókuszos cukrot, kissé összement. Ezért vizet tettem melegedni, rátettem a tálat, s rövid ideig itt kavartam. Kissé felmelegedett, s kisimult a krém. Már máskor is alkalmaztam ezt a trükköt, s bevált. 
A süti meg nagyon finom volt, Adela, köszönöm a receptet!

20 megjegyzés:

  1. De jól néz ki. Biztosan nagyon finom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Lilla! Nyami, ahogy a gyerekek mondják:-)

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki! Már a neve is nagyon jól hangzik! :) Mi is nagyon szeretjük a kókuszos desszerteket, szerintem ez is kedvenc lesz majd! A receptet elmentem! Jó a tipp a krém kicsapódásra, én is tudok egyet, olajat kell cseppenként hozzákeverni , és attól is kisimul!Barátnőm ajánlotta, és már többször is alkalmaztam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marika, köszönöm! Nálunk az biztos, hogy felzárkózott a kedvencek közé.
      Az olajos tippet is köszönöm, megjegyzem!

      Törlés
  3. Ez nagyon szép lett!!!! A sok finom recepteddel még én is kedvet kapok a sütizéshez. :-)

    VálaszTörlés
  4. Hűha!! De krémesen szépséges! Micsoda jó ötlet ez a krémkicsapódásra, kipróbálom majd! :) Csak süssél jó sokat meg az oldalról, így legalább lefordítódik a recept, jó kis oldal valóban, legalább is a képekből ítélve. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, köszönöm!
      Még vár néhány recept kipróbálásra Adelától, de ha Téged bármelyik is érdekel, nagyon szívesen lefordítom !

      Törlés
  5. Nagyon tetszik ez a süti! Biztos fincsi! Jó, hogy megosztasz 1-2 tanácsot is közben... :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriell, köszönöm!
      Én is sokat tanultam a bloggertársaktól, így én is igyekszem közzétenni használhatónak ígérkező tapasztalataimat.

      Törlés
  6. Nagyon jól néz ki,finom lehet.

    VálaszTörlés
  7. Gerdi orulok hogy tetszet, en meg a kremmel nem jartam meg, igaz hogy evek otta csinalom, de jo tudni a trukot, ha majd valamikor nem sikerul :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adela, én meg időnként megjárom. Pedig krémhez mindig Rama margarint használok. Persze lehet bennem is a hiba:-)

      Törlés
  8. Én is imádom a kókuszt, nagyon nekem való ez a süti! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teller-cake, örülök, hogy a Te tetszésedet is elnyerte a süti:-)

      Törlés
  9. Imádom a kókuszos süteményeket így ebből is megtudnék enni biztos 1-2 szeletet. Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, szerintem akár többet is:-)
      Köszönöm!

      Törlés
  10. Nekem teljesen más Raffaello sütireceptem van, hajaznak egymásra, el is viszem a tiedet :)

    VálaszTörlés
  11. A tejport nem lehet helyettesiteni kávéizesitö porral?A tejpor egy kicsit drága.üdv.bobe

    VálaszTörlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...