Krumplis pogácsa

Na most ragaszkodtam a recepthez. Meg is lett az eredménye, igazán finom ez a pogácsa. Nem az a pehelykönnyű, inkább nehéz, harapós, de magát etető falnivaló.
A receptet kolléganőmtől szereztem. Este, meglehetősen későn, hirtelen felindulásból álltam neki. A kelesztés ezért meglehetősen rövidre sikerült, legalábbis az elsőként kisülő adagé. Mert ezúttal sem apróztam el, három nagy tepsi telt meg a kisülésre váró pogácsákkal.
Hozzávalók:

  • 60 dkg főtt, áttört krumpli
  • 40 dkg zsír
  • 1 kg liszt
  • 2,5 teáskanál só
  • 2 dl tej
  • 5 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 tojás
  • 1-1,5 dl tejföl
Így készült:
Megfőztem a krumplit, megpucoltam, még melegen lereszeltem. Nem volt idő hagyni kihűlni, ezért a hideg zsírral (az meg akkor került ki a hűtőből) összevegyítettem. 
A tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni.
A lisztet, sót hozzáadtam a zsírhoz-krumplihoz, a tojást is, majd a felfutott élesztőt. Összegyúrtam, majd annyi tejfölt adtam hozzá, hogy jól gyúrható, nem túl kemény tésztát kapjak. Alaposan kidolgoztam, majd letakarva 20 percet kelesztettem. Ennek többnek kéne lennie, de most ennyire futotta.
Lisztezett deszkán vékonyra nyújtottam, hajtogattam. Újabb 20 perc után jó ujjnyi vastagra nyújtottam, éles késsel bevágtam a tetejét előbb egyik, majd másik irányból. Közepes méretű pogácsaszaggatóval kivágtam. Tepsibe rakosgattam. 
Az első tepsivel a hideg sütőbe tettem, beállítottam 150 fokra. Mikor láttam, hogy a pogácsák megnőttek, felvittem a hőfokot 190-re, s készre sütöttem.
A másik két tepsi pogácsának közben volt ideje még kelni, így azok a forró sütőben kötöttek ki.

Ha van rá idő, a kelesztésnek hosszabbnak kell lennie, s akár háromszor is lehet hajtogatni. 
Mikor nyújtottam, a tetejére is szórtam pici sót, mert attól tartottam, sótlan lesz. Ugyanis a nyers tésztát megkóstolva elég ízetlennek tűnt. Ezzel együtt, vagy talán anélkül is, teljesen jó lett. 

9 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek. Irigylem a pogácsaszaggatóidat. Honnan vannak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Martinelli.
      A pogácsaszaggatókat Vácon vettem, de annyira nem jók. A fogantyújára véletlenül sem szabad nyomást gyakorolni, egyből lelapul. De ha szeretnél ilyet, szívesen küldök neked!

      Törlés
    2. köszönöm, de ne fáradj. Körülnézek itt, biztos találok majd valamilyent.

      Törlés
  2. De megennék egyet-kettőt egy csésze jó meleg teával! :) Nagyon guszták, a pogácsák egyébként is a gyengéim, a krumplis pedig méginkább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, én meg szívesen vendégül látnálak akár több pogácsára is, sőt még teát is kapsz hozzá:-) Én is odavagyok a pogácsákért, néha nem adnám a legfinomabb krémes sütiért sem.

      Törlés
  3. Nagyon jok lehetnek! Meg kel probajam en is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Timea, finomak, érdemes megsütni! Sok sikert hozzá!

      Törlés
  4. Olyan igazi, szép pogi kinézetük van, nagyon tetszik. Jöhetne 1-2 db hozzám... :))

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...