Kelt tészták édesen és sósan

Találtam egy rakás olyan fotót, amik kelt tésztából formált süteményekről lettek készítve, de nem jegyeztem le annak idején a pontos receptet. Így egy csokorba gyűjtöttem őket.
Ritka az a hét, hogy ne dagasszak valamihez tésztát, ha más nem, kenyér készül élesztővel.
Anyukámat gyakran láttam dagasztani, de én magam férjhezmenetelem előtt nem gyakoroltam e műveletet. De saját káromon tanulva és tanácsokat kérve azt hiszem, most más elég jól megtanultam. :-) Jól emlékszem az első fánkomra -ez volt az első önálló kelt tészta bevetésem. Meleg tejbe futtattam fel az élesztőt, ahogy Anyukámtól láttam, de a többi tej, amivel pótoltam, hűtőből kivett, hideg volt. Meg ki tudja, mit ügyetlenkedtem még el. A lényeg, hogy esze ágában sem volt annak a tésztának megkelni. Megsütöttem azért, az olajban kicsit puffadt is, sőt ehetetlen sem lett. S azt is megtanultam, hogy minden, ami a kelt tésztába kerül, langyos vagy legalább szoba-hőmérsékletű legyen.
 A másik fontos dolog, hogy a zsiradékot előbb a liszttel kell elmorzsolni, vagy a már meggyúrt tésztához kell adni a végén, s beledolgozni a tésztába, mert ha a felfutott élesztővel együtt kerül a liszthez, a zsírsejtek körülveszik az élesztőgombákat, s nem tudja kifejteni a hatását. Valahogy így olvastam, de az biztos, hogy így van, mert tapasztaltam. Néha még mindig előfordul, hogy nem kel meg a tészta, s nem mindig  tudom, miért... Ritkán, de megesik.
Továbbá sem a sót, sem a cukrot nem szabad túlzásba vinni. A nálam bevált sóadag 2 púpozott teáskanál 1 kg liszthez -ha sósat sütök. Cukrot, ha édes tésztára van szükség, néhány evőkanállal szoktam tenni bele, nem kell hogy édes legyen a tészta, majd a töltelék megédesíti. Meg a rá szórt porcukor, ha valaki még édesebben igényli.

Van egy kedvenc receptem, ezt sok mindenhez használom, hát ide is leírom. Szerintem az alábbiak mindegyikéhez alkalmazható.

  • 1 kg liszt
  • 2 púpos teáskanál só -ha sós süti készül
  • 1 teáskanál só és 3-5 evőkanál cukor, ha édes, esetleg citromhéj és/vagy vanília
  • 25 dkg margarin /vaj / zsír
  • 1 egész tojás és 2 sárgája
  • 3 dl tej + 1 teáskanál cukor
  • 4-5 dkg élesztő
  • + tej/víz szükség szerint
Igazából nem szoktam mérni a tejet, csak amiben az élesztőt futtatom- ez a 3 dl, amiben mindig elkeverek egy kevés cukrot, ha édes, ha sós süti készül, mert ez segíti az élesztőgombák tevékenységét -ezt is olvastam.
Előbb odateszem a tejet melegedni, ha meleg, de nem forró, elkeverem benne a cukrot, belemorzsolom az élesztőt. 
Míg az élesztő dolgozik, addig a lisztet, sót, esetleg cukrot elmorzsolom a zsiradékkal.
Hozzáadom a tojásokat, a közben felfutott élesztős tejet -akkor jó, mikor habos, már épp ki akar szaladni az edényből. Gyúrni kezdem, s közben adagolom a többi langyosra melegített tejet- úgy 2 dl-t még. A tészta keménysége sem mindig egyforma kell legyen, például kalácshoz lágyabb, formázni készült tésztához keményebb legyen. Addig kell dagasztani, míg nem ragad, könnyedén elválik a kezünktől. Van, amikor- gondolom, a lisztnek köszönhetően- ragacsos marad a tészta, ilyenkor teszek bele pici olajat. Ha az sem segít, feladom, s jobban lisztezem majd a deszkát nyújtáskor.
A kelesztés ideje úgy egy óra, attól függ, mennyire meleg helyet tudunk biztosítani neki. De ugyanakkor hűtőben is megkel a tészta, vagy -mint régen tették- a hideg kútba leeresztve, csak több idő kell neki. 
Szóval nem olyan ördöngös dolog ez, de lehet kell néhány elrontott tészta ahhoz, hogy ki-ki megtanulja a maga kelt tésztáját kezelni.

Akkor sorakozzon néhány ötlet, mi minden készülhet kelt tésztából:

Baconos csigák:


A megkelt tésztát kinyújtottam, csíkokra vágtam. Két-két tésztacsík közé került egy csík szeletelt bacon. Megsodortam, csigává tekertem, tepsibe pakoltam, felvert tojással lekentem s szép pirosra sütöttem őket.

Dupla csigák:



Ez édes kelt tésztából készült, sodorva, formázva, tojással lekenve, cukorral megszórva sült ki.


Néhány füleket is kapott, így a húsvéti nyúl szerepét is betölti. :-)

Pudingos gombócok:



Szintén édes. A négyzetekre vágott tészta közepére tettem 1-1 kanál megfőzött vaníliapudingot, négy sarkát egymásra hajtva gombóccá formáltam, tojással kentem, cukros dióval szórtam be s így sültek ki.

Fahéjas csigák:




A megkelt tésztát kisebb ökölnyi gombócokra osztottam, hosszúkásra kinyújtottam. Puha vajban elkevert fahéjas cukorral lekentem, felsodortam, majd csigává formáztam. Tojással lekenve sültek ki.

Pizzás csavarok:



A megkelt tésztát kinyújtottam, felét megkentem pizzaszósszal, megszórtam reszelt sajttal, majd a tészta másik felét ráhajtottam.
Csíkokra vágtam, mindegyiket megsodortam s úgy tettem a tepsibe.

Húsos-sajtos papucsok

A négyzetekre vágott tésztára hagymás-fűszeres-paradicsomos darált húst pakoltam -ezt persze előre megsütöttem-, ráhajtottam két szembelévő sarkát és megszórtam jócskán reszelt sajttal. Aztán forró sütőben kisütöttem őket.

Mogyorókrémes csillag és kakaós csiga


A megdagasztott tészta feléből készült a mogyorókrémes csillag, aminek formázása számtalan oldalon megtalálható. Másik feléből pedig vajas-cukros-kakaós keverékkel megkenve csiga.

Lehetne meg ragozni, de így is hosszúra sikeredett ez a bejegyzés... A blogon még rengeteg recept található kelt tésztából, a címkékből kikeresve lehet böngészni.
Tényleg végtelen lehetőséget rejt magában! :-)


2 megjegyzés:

  1. De nagyon szép mindegyik! És milyen finomak lehetnek! Nem is tudnék választani közülük :-)
    Jó hogy feltetted őket és hogy jó tanácsokkal is elláttad a kelt tészta készítésében nem annyira járatos háziasszonyokat!
    Egy-két információ nekem is új volt. De hát a jó pap is holtig tanul.... :-)

    VálaszTörlés
  2. A baconos csigák és a mogyorókrémes csillag a kedvenceim! <3 Nagyon ügyes vagy!!

    VálaszTörlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...