A hónap témája: A szódabikarbóna és a sütőpor

Ezen vegyi anyagok nélkül szinte elképzelhetetlen a sütés, hisz nekik köszönhetően lesz laza, levegős a sütőből kikerült finomság.
A térfogatnövelő szerek közül a szalalkáliról már írtam, most következzenek társai.
A szódabirbónával kezdeném. Régen brózának is hívtuk; nem tudom, honnan ered az elnevezés. Azt viszont Nagymamám mesélte nevetve, hogy a "vénkisasszony", egy ismerősük, szódibikirbádénak nevezte át. Akár ez, akár az, a tartalma tisztán nátrium-hidrogén-karbonát, melyből hő hatására széndioxid, víz és szóda, azaz kellemetlen ízű nátrium-karbonát keletkezik. (De kémiaízű az egész, azt meg nagyon nem szerettem...) Ezért alkalmazzuk szívesebben a sütőport, mely szódabikarbónából és hozzáadott savhordozóból áll.
A sütőpor egyike azon termékeknek, melyekből nem vagyok hajlandó a drágát venni. Persze az sem nagy összeg, de egy árából  szinte veszek egy egész csomag "gazdaságosat". Az is ugyanazt tartalmazza, ugyanazt tudja, mint nevesebb társa. Háromféle van itthon belőle, a márkásból is, mindegyik 12 g, 0,5 kg liszthez való, s mindegyik ugyanazt tartalmazza: dinátrium-difoszfátot (ez stabilizátor), nátrium-hidrogén-karbonátot (térfogatnövelőt) és kukoricakeményítőt.
A dinátrium-difoszfát a foszforsav származéka, étkezési szempontból veszélytelen. Szerepe a sütőpor összetételében, hogy szabályozza a széndioxid gyors vagy lassú felszabadítását. A széndioxidgáz nedvesség és hő hatására képződik: ez a kémiai reakció sütés közben megy végbe a tésztában, a gáz kitágul s ezáltal lesz a tészta laza, lyukacsos szerkezetű.
Sütőpor használatakor a sütőport el kell vegyíteni a liszttel, hogy ne lépjenek idő előtt reakcióba egymással az összetevők. A sütés elején, amikor a tészta még nincs megszilárdulva, nem szabad kinyitni a sütő ajtaját, mert megzavarjuk a folyamatot, s a tészta összeesik.

Forrás: Kiskegyed Konyhája, XIV. évf. 10.sz. 

A szódabikarbónáról azt is tudni kell, hogy a háztartásban sokrétűen felhasználható: pl. kávé-, tea- és  zsírfoltok   eltávolítására;  edények súrolására, makacs szennyeződések eltávolítása végett; fogak fehérítésére; gyomorégés megszüntetésére (ugyanis a savakat semlegesíti, közben széndioxid szabadul fel).

2 megjegyzés:

  1. Jó tanácsokat olvashattam a szódaporrol,azt szeretném tudni,hogy lehet-e a sütőporral keverni a süteményekben,tudniillik a sütőporból nincs elég mennyiségem otthon és az üzlez bezárt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, lehet keverni a sütőport szódabikarbónával, akár helyettesíteni is. 0,5 kg liszthez 1 teáskanál szódabikarbóna elég. De sütije válogatja, a puha, kevert sütikhez -pl. muffin- többet tennék. Én szívesebben használok sütőport, más ízű vele a süti. De bátran helyettesítheted, keverheted a kettőt!
      Jó sütögetést kívánok! Gerdi

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...