Kekszes krémes

Már több, mint egy hete készült...
Férjem múlt hétfőn ért utol. Mert van olyan szemtelen, hogy képes több, mint egy hónappal fiatalabb lenni nálam:-) Megkérdeztem tőle, hogy tortát kér, vagy krémest. Tudtam, hogy mit fog válaszolni. De így könnyebb dolgom volt. A kiolvasztott leveles tészta fahéjas csigaként végezte, így jött a keksz ötlete, mivel már láttam ilyet több helyen. A krém a már bevált, a hab pedig azért került rá, mert francia krémest terveztem. De hogy lerövidítsem a munkafolyamatot, a kávé a habba került, a máz helyett. Így megint valami más lett:-)
Hozzávalók:

  • 25-30 dkg szögletes keksz
  • krém ugyanaz
  • 4 dl tejszín
  • 2-3 evőkanál cukor
  • 1 tasak 3az1-ben kávé
  • 1 csomag habfixáló
Így készült:
A tepsi alját kiraktam keksszel. (28×34 cm-es a tepsim, de ha kisebb, magasabb lesz a krém.) Rásimítottam az elkészített krémet, másik réteg keksszel befedtem.
A tejszínt a cukorral felvertem, hozzáadtam a kávét, habfixálót, még néhány fordulatot vertem, míg elérte a kívánt állagot. A kekszre simítottam, hideg helyre tettem.

Délután készült, s vacsira, mindössze 3-4 óra alatt nagyon jól összeérett, a keksz megpuhult, könnyen lehetett szeletelni. Az ünnepelt le is küldött mindjárt két termetes szeletet:-) 
A krémest én is szeretem, de soha nem szerepelt a kedvenc sütiim közé. De Férjuramnak ez a csúcs. 

28 megjegyzés:

  1. Isten éltesse a párodat sokáig! Szerintem jól választott, nagyon guszta lett a krémes! Keksszel még nem próbáltam, biztosan nagyon finom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, köszönöm a Férjuram nevében:-) Jó megoldás a keksz, nem kell lapot sütni.

      Törlés
  2. Isten eltese ferjedet!! Biztos nagyon finom volt, jo otlet!!

    VálaszTörlés
  3. Isten éltesse sokáig a kedves férjedet ,tud ő valamit!:)
    Nagyon jól néz ki a süti! A receptet vittem!Köszi!:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon boldog szülinapot az ifjú férjnek :)
    Még ifjabb asszonykája nagyon gusztát készített ám ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adél, köszöni:-) Az "ifjú asszonyka" meg fülig érő szájjal ír:-)))

      Törlés
  5. Boldog születésnapot a férjednek!!
    Hasonlót én is csinálta Krisztitől, nagyon finom! A kávés hab a tetején jó ötlet! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi, köszönjük szépen!
      Én már nem tudom, kinél, hol láttam, többfele is, de jó megoldás. A habtól meg még könnyebb lett.

      Törlés
  6. Boldog Szülinapot a Férjednek:)Nagyon finomat hoztál össze, és igazán nincsenek extra kívánságai:) Milyen az élet dolgozó nőként? Már megszoktad az ovit? Biztos aranyosak a gyerekek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, köszönöm a nevében:-) Érdeklődésedet is. Át kell szerveznem a napjaimat, s mi tagadás, vártam a hétvégét:-) A gyerekek elképesztőek, tudnak ám fejtörést okozni! De aranyosak, szeretni valóak.

      Törlés
  7. Isten Éltesse a Férjedet! Ez nagyon gusztusos, most is meg tudnék enni egy szeletkét! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabina, köszönöm! Hááát...én sem utasítanám vissza, de nem fogok egyhamar készíteni, még megunjuk:-)

      Törlés
  8. Isten éltesse sokáig! akkor megkímélt, egyszerű és biztos finom is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márti, köszönöm! Igen, nagyon rendes, nem akarta, hogy fél napot pepecseljek a tortával.

      Törlés
  9. Isten éltesse, igaza is van, ez tényleg csúcs! :)))
    Ha lesz egy kis időd, nézz be hozzám légyszíves, átadnék egy díjat Neked. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, köszönöm:-)
      Újabb díj? Köszönöm szépen, megyek is!!!

      Törlés
  10. Férjuradnak igaza van, mert nálunk is a fiúk imádják. Boldog születésnapot a férjednek!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tücsi, köszönöm! Akkor a krémes amolyan férfisüti? Nem, mintha én megvetném...

      Törlés
  11. A bejegyzésed bevezetőjét olvasva nagyon kreatív vagy! :))
    Boldog szülinapot a férjednek (az én 'férjuramnak' is a napokban van a szülinapja... konkrétan holnap:)).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, köszönöm:-)
      Akkor ma van a Férjed szülinapja. Isten éltesse sokáig!

      Törlés
  12. A férjednek boldog születésnapot kívánok. A sütiből pedig küldhetnél...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, köszönöm a nevében:-) Legközelebb gondolok rád is, mert sajna már rég elfogyott...

      Törlés
  13. Isten éltesse a férjedet! Ez a süti nagyon finom lehet, hogy mennyiszer elakartam már készíteni, csak tömény édes lehet. Vigyáznom kéne az édességgel. Pedig 1-2 szeletkét biztos megtudnék enni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, köszönöm:-)
      Az a jó a krémesben, hogy nem túl édes. Mindössze 8 evőkanál cukor van az egészben. Lett belőle 12 szelet, akkor szeletenként 2/3 evőkanál cukrot tartalmaz. Persze azt te tudod, mennyit fogyaszthatsz belőle.

      Törlés
  14. Boldog szülinapot az ünnepeltnek, neked pedig gratula a szép sütihez.

    Kukk be hozzám http://gasztro-szepseg-es-sokmas.blogspot.com/2012/01/ismet-dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Martinelli, köszönjük szépen!
      A díjat is nagyon köszönöm, kedves Tőled, hogy rám is gondoltál:-)

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...