2012. július 25., szerda

Hólabda? Orosz kucsma? Mindkettő!

Mi orosz kucsmának hívjuk ezt a sütit, de a szomszédasszony hólabdát sütött a kölcsönkért pogácsaszaggatóval. Szöget ütött a fejembe, miért hólabda, hisz nem is fehér. A kókuszreszelékes oldala igen, de a csokimáz rajta igencsak sötét színű.
Lányom 4. osztályos volt, s a szülők úgy döntöttek, hogy a tanító nénitől való búcsúzás egy kis, a természet lágy ölén megtartott buli keretében valósuljon meg, szülőkkel együtt, s persze a tanító nénivel. Mindössze 11-en voltak az osztályban, de nagyon jó kis csapat, (s lesznek felsőben is, valószínűsítem), nagyon jó tanító nénivel.
Erre a kis összejövetelre készült a süti. Nem volt a legjobb választás, hisz akkor még nagy melegek voltak, ami nem tesz jót a krémes sütiknek. De délelőtt sütöttem meg, hogy semmi baja ne eshessen, késtünk is egy órácskát miatta, Leányzó már tűkön ült, de nem maradtunk le semmiről.
Azért lett hólabda is, meg orosz kucsma is, mert két változat készült: egy fehér, fehércsoki bevonattal, hisz hólabdának ilyen dukál, s egy kakaós, étcsokis változat. Ez megteszi kucsmának.
 Hozzávalók a fehérhez:

  • 8 tojásból készült sima piskóta
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliaízű pudingpor
  • 3 dl tej
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 15 dkg fehér csoki bevonni

 Hozzávalók a csokishoz:

  • 8 tojásból készített kakaós piskóta
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliaízű pudingpor
  • 3 dl tej
  • 1 púpos evőkanál (holland) kakaó
  • 15 dkg étcsokoládé bevonni
  • kb. 20 dkg kókuszreszelék beforgatni az összeset

Így készültek:
Nagy tepsiben kisütöttem a piskótákat.
A krémek ugyanúgy készültek, csak egyikbe kókuszreszelék került, a másikba a kakaó.
A tejben megfőztem a pudingot. A kókuszt még azon melegében belekevertem egyikbe. A margarint a cukorral elkevertem. Kanalanként hozzáadtam a kihűlt pudingot. Egyikhez a kókuszosat, a másikba a simát. Ehhez a végén hozzákevertem a kakaót.
Mikor kihűltek a piskóták, pogácsaszaggatóval korongokat vágtam belőlük. Kettévágtam őket, krémmel töltöttem. A sárga piskótát a kókuszos krémmel, a barnát a kakaóssal. Az oldalát is bekentem körbe a krémmel, s kókuszreszelékbe forgattam.
A kétféle csokit külön-külön gőz fölött felolvasztottam. A fehér csokival a fehérek tetejét vontam be, az étcsokival a másikat. A tetejét apró színes cukorkával díszítettem.
Párban

Belülről
Azt talán mondanom sem kell, hogy a gyerekek a csokisat hordák el:-) Nekem is jobban ízlett, pedig a kókuszt is szeretem.
Meg azt sem, hogy a buli jó hangulatú volt, a gyerekek kihancúrozták magukat, a felnőttek meg "pletykákkal" töltöttek fel. A gyerkőcök énekkel, egy vázával, amire az ő nevük lett gravírozva, s persze virággal lepték meg a tanító nénit. Még készül neki egy meglepetés, az egyik Apuka nagyon jól rajzol, de tényleg, s a gyerekek fotója alapján készít egy emléket róluk. De biztosan anélkül is feledhetetlenek:-)



27 megjegyzés:

  1. Mindkét változat finom lehet. Én nagyon szeretem a fehér csokit is, a kókuszt is, úgyhogy jöhet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, mindkettő finom volt, főleg másnap, amiknek a hűtőben sikerült lehűlniük.

      Törlés
  2. Nagyon finom lehet! Nálunk nagy kedvenc de erre kozák sapkának hívjuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, köszönöm! Tényleg, ezen a néven is találkoztam vele. Végül is nem a név a lényeg, hanem hogy finom!

      Törlés
  3. Egyik kedvenc sütim, nálunk hólabda, Karácsonyra mindig megsütöm:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, nálunk a Sógorom kedvence:-) Én ritkán sütöm, mert eléggé macerás.

      Törlés
  4. Én mindekettőből kérek, de tuti, hogy a fehér csokis lenne a befutó nálam:) Akár olvadtan is! Hmmm nyami:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi, akkor mindkettőből küldök:-)

      Törlés
  5. Nagyon pepecselős,de nagyon finom.Nálunk is kozáksapka a neve!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lizi, ahogy mondod: babra munka, de annál finomabb. Egész délelőtt elvoltam vele:-)

      Törlés
  6. Jajj, de imádom ezt a süteményt!!! De tudod mi a fura? Még sohasem sütöttem! Mindig azon reménykedem, hogy sógornőmnél ez lesz a desszert, hiszen ő is remekül készíti! Na de itt az idő nekem is a tettek mezejére lépni, úgyhogy hétvégén megsütöm!...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor hétvégén Nálad is hólabda, vagy kozáksapka lesz? Majd megnézem:-)

      Törlés
  7. Én még csak nem is hallottam róla, de nagyon tetszik, ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, ez meglepett:-) Én már több fele láttam, mifelénk sütötték is. Sok sikert hozzá, amennyiben nekilátsz!

      Törlés
  8. Édesanyám a csokimázast készítette anno és hólabdának nevezte, nagyon kedvelte, és mi is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is csokimázasan készítettük. Úgy látszik, csak mifelénk volt orosz kucsma a neve:-)

      Törlés
  9. Nálunk is hólabda, és istenem, milyen régen sütöttem! :) Pedig mi is nagyon szeretjük, és gyönyörűségesek lettek a te "kucsmáid" is! :) Gondolom, nagy sikere volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, köszönöm! Én sem gyakran sütöm, 2-3 éve biztos megvan, hogy utoljára készült.

      Törlés
  10. Orosz kucsmaként még nem hallottam, de nálunk is favorit! Tök jó ötlet a fehér csokis máz rá, nem is tudom eddig miért nem jutott eszembe? :-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teller-cake, megelőztelek:-) Nekem is a hólabda elnevezés adta a fehércsoki ötletét.

      Törlés
  11. Jaj de jol mutat ki. eszt en is nagyon szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Timea! Mi is szeretjük:-)

      Törlés
  12. En is a csokist valasztittam volna :), nagyon fincsi.
    Bizony szuper party volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adela, köszönöm! Akkor Te is csokirajongó vagy:-)

      Törlés
  13. úgy is megolvadna a postagalambnál is, szóval nem mindegy hol kezd folyni? rendel mindkettőből.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 4Gyerek, már el is indult a postagalamb:-) Remélhetőleg nem is fog elcsepegni, mert már nincs annyira meleg.

      Törlés
  14. Jaj, de imádom, gyerekkorom nagy kedvence! Régen ki nem maradhatott volna egy karácsonyi ünnepről sem - érdekes, mindig akkor sütötte Anyukám. Ő soha nem tett a tetejére csokimázat... itt lapul nálam a receptje. Ősz körül biztos sort kerítek rá. Addig pedig megkóstolom a Te hólabdádat. :P

    VálaszTörlés