2012. július 9., hétfő

Kapros pogácsa

Hétvégére persze, hogy gyümölcsös sütit készítettem, de a változatosság kedvéért most egy pogácsát teszek közzé. Nem mostanság készült, de ahogy elnézem, most így ebéd után jól is esne néhány darab.
Nővéremtől kaptam juhtúrót, s ha már túró, legyen kapor is benne. Volt előző napról néhány maradék főtt krumpli, az is belekerült.
Hozzávalók:
  • 30 dkg juhtúró
  • 30 dkg főtt, áttört krumpli
  • 1,5 dl savó (vagy tej)
  • 1 kiskanál cukor
  • 2 dkg élesztő
  • 2 evőkanál zsír
  • 30 dkg fehér búzaliszt
  • 30 dkg rétesliszt
  • 1,5 teáskanál só
  • 1-2 evőkanál apróra vágott kapor
  • 1 tojás lekenni
Így készült:
A főtt, kihűlt krumplit lereszeltem.
A megmelegített savóban (vagy tejben) elkevertem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, s hagytam felfutni.
A liszteket, sót elvegyítettem, hozzáadtam a juhtúrót, a krumplit, a felfutott élesztőt, kaprot. Elvegyítettem, a legvégül hozzáadott zsírral megdagasztottam. 
Letakarva hagytam megkelni (ez úgy30-40 perc).
Mikor megkelt, lisztezett deszkára borítottam, ujjnyi vastagra nyújtottam. A tetejét éles késsel bevagdostam. Derelyemetszővel négyzet alakúra vágtam. Persze lehet kerekre is, de így vágva nincs hulladék.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam, az enyhén felvert tojással lekentem a tetejét. 
180 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, míg a teteje megpirult.

Már megint só-gondjaim vannak:-) Azaz sóadagolási gondok. Egyszer már panaszolta a szomszédasszonyom, hogy az általam leírt recept alapján sütött pogácsája sótlan lett. Ugyanezzel a panasszal élt egyik kolléganőm. Az általam kiskanálnak nevezett kanál a teáskanalat jelenti, s nem laposan, inkább púposan szoktam mérni. Valószínűleg egy idő után kialakul egy rutin a sózást illetően, tehát nagyjából tudom, hogy egy kg liszthez mennyi só dukál. De aki nem süt gyakran, érthető, hogy nincs ezzel tisztába. Pedig távol áll tőlem bárkit is félrevezetni... Nem kis felelősség ez a bloggerkedés:-)
Ennél a pogácsánál a juhtúró sótartalmát is figyelembe kell venni, de a krumpli meg sótlan. A legbiztosabb módszer: a nyers tészta megkóstolása. Miután alaposan össze van gyúrva, ici-picit megkóstolok belőle. Ekkor még lehet sót tenni bele, vagy a lekenésnél a tojáshoz is lehet sót tenni, ezzel együtt felverni.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! Most úgy megennék egy kis sós vagy nem sós nekem teljesen mindegy süteményt.Igérem nem is kritizállak meg!:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, köszönöm! Én is azon töröm a fejem, kéne valami gyorsat süssek:-) És gyümölcsöset. S mivel nem fogsz megkritizálni, küldök Neked is:-)

      Törlés
  2. Jól néz ki nagyon, bár nálam a kapor tutira kimaradna, mert nagyon nem szeretem listámon van....:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Lilla! Nekem egyik kedvenc fűszerem a kapor. Az Apukám sem szerette, meg Férjem is azt állította, de most már megeszi, sőt.

      Törlés
  3. Olyan jól néznek ki, nekem is jólesne egy-két-három stb. darabka! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, szívesen meg is kínálnálak egy-két-három darabkával:-)

      Törlés
  4. Nekem is lecsúszna pár darab! :-) Finom lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teller-cake, Te sem maradhatsz ki!

      Törlés