Hol csokifagyi, hol banános-citromos

Mi más esne jól ebben a melegben, ami már-már túl sok, mint egy jó nagy adag fagyi? Bár a fagyiárusok szerint nem nő a kereslet portékájuk iránt a kánikulában. Persze hogy nem, ha otthon készítjük a fagyit:-) Én is igyekeztem kedvükbe járni csemetéimnek, s magamnak is, mi tagadás. Igencsak nagy rajongója vagyok ennek a jéghideg nyalánkságnak. Egyedül a puncsosat kerülöm, azon kívül bármilyen jöhet. A kedvenc? Naná, hogy a csokis:-)
Akkor kezdem is a kedvenccel. Nagyon finom lett, úgy 3-4 óra fagyasztást követően tökéletes lett az állaga: nem fagyott kőkeményre, krémesen lágy lett. De a szélek, ahol jobban megfagyott, sem volt jeges. Tapasztalatom szerint a tojásalapú fagyi krémesebb lesz. Ezért az utóbbiak így készültek.

Hozzávalók:
  • 2 tojás
  • 12 dkg cukor
  • 15 dkg étcsokoládé
  • 1 evőkanál holland kakaó
  • 5 dl tejszín
Így készült:
A tojást a cukorral elkevertem, majd gőz fölött habosra kevertem. Hozzáadtam a csokit, felolvasztottam benne, majd a kakaót is elkevertem benne.
A tejszínt felvertem, nem teljesen keményre, majd a tojásos-csokis krémmel is vertem 1-2 percet.
Dobozba töltöttem, mélyhűtőbe tettem. 
Délután készült, este ettük is. Igazán finom volt, de egy baja mégis volt: nekem kicsit édes lett. Szerintem 8-10 dkg cukor is elég lett volna bele. 

A banánfagyi is hasonlóan készült, szintén finom volt. Azaz még van egy kevés belőle, de csak azért, mert nem jutott eszükbe a gyerekeknek a tegnapi maradék.
Hozzávalók:
  • 2 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 1 citrom kifacsart leve
  • 2 nagy, érett banán
  • 4 dl tejszín
Így készült:
A tojást a cukorral gőz fölött habosra kevertem. (Addig kavargattam, amíg jól átforrósodott.) Belefacsartam a citromlét, majd belekevertem a villával darabosra összetört banánt.
A tejszínt felvertem, belekevertem a banános masszát, rövid ideig együtt vertem.
Dobozba töltöttem, lefedtem, mélyhűtőbe tettem.
Kavargatás nélkül hagytam megfagyni.

Nem lett a legszebb színe, a banán miatt kicsit piszkos hatású. A citrom egész enyhén érződött rajta, a banán volt a domináns. 
Holnap készülhet a következő. Inkább holnapután, holnap Vácon leszünk. No nem nyaralunk, fogászatra megyünk Fiammal. No és ott kötelező a Vörösházban fagyit venni. Leányzó csakis azért jön velünk:-) Igazán finom fagyijuk van, aki arra jár, ki ne hagyja!

9 megjegyzés:

  1. De jo a fagyi most ezen a nagy melegen :).

    VálaszTörlés
  2. Ó, de jól esne most egy kis tálkával, éppen ma fogyott ki a mélyhűtőből.

    VálaszTörlés
  3. Nálunk is fagyi készül állandóan:) Nekem inkább a citromos ízlene, a csokisat nem nagyon kedvelem:)

    VálaszTörlés
  4. Nálunk a kicsinek minden alkalommal begyullad a mandulája, mikor fagyit eszik. Ezért ritkán készítek. A banánost választanám, ha lehetne:)nyami....

    VálaszTörlés
  5. Csak most értem ide, de még mindig olyan meleg van, hogy jöhetne bármelyikből bármennyi, nagyon jólesne! Guszta mindkettő! :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Mindenkinek!
    Sajnos nem akar alábbhagyni ez a nagy meleg, most a legrosszabb, mert egy levél sem rebben odakint. Fagyiból épp kifogytunk, pedig átvészelném velük ezt az időszakot:-)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...