2014. január 14., kedd

Kenyérlángos és csavart "zsömle"

A munkából hazajövet döbbentem rá, hogy alig van kenyér itthon. Az ilyen felismeréseknek titkon még örülök is, mert akkor sütnöm kell:-) Mert a gyerekeknek tízórait kell csomagolni! Vacsorát is kellett rittyenteni, egy kalap alatt megoldottam a kettőt. Dagasztottam tésztát, feléből lett egy nagy tepsi kenyérlángos, a másik feléből zsemle, kis csavarral.



Hozzávalók:

  • 80 dkg fehér búzaliszt
  • 30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 2 teáskanál só
  • 1 teáskanál cukor
  • 3 dl tej
  • 1 tojás
  • 5 dkg élesztő
  • meleg víz
  • 0,5 dl olaj
A kenyérlángoshoz:
  • 2 dl tejföl
  • 20 dkg ömlesztett sajt
  • 1 nagy fej hagyma
  • 15-20 dkg szalonna
Így készült:
A tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni. 
A liszteket tálba tettem, elvegyítettem benne a sót. Beleütöttem a tojást, majd hozzáadtam az élesztős tejet. Annyi meleg vízzel összeállítottam, hogy közepes keménységű tésztát kapjak. Végül két részletben beledolgoztam az olajat. Megdagasztottam.
Hagytam megkelni.
Míg kelt, a hagymát és a szalonnát felaprítottam.
A tésztát két részre osztottam. A kicsit kisebbet a gáztepsi méretére nyújtottam.
A tejfölt elkevertem a sajttal, rákentem a tésztára. Megszórtam a hagymával és szalonnával.
190 fokos sütőben addig sütöttem, míg a teteje szépen megpirult.
Közben a tészta másik felét 8 részre osztottam. Előbb sima zsemlét formáztam belőlük, aztán gondoltam egyet: rúddá sodortam, kettéhajtottam, s megtekertem. Így tettem tepsibe. Addig keltek, míg megsült a lángos.
Mielőtt betettem a sütőbe, vízzel lekentem és szezámmaggal beszórtam.
Pirosra sütöttem őket.



A lángos tésztája jó vastag és puha lett, a sajtos tejföl pedig finoman krémes a tetején. Eddig csak tejföllel készült, de valahol láttam így elkészítve, most tettem egy próbát. Finom lett! A zsemle is, egyet kettétörtem s megkóstoltam. Csak vajat fogok kenni bele a gyerekeknek, nem "rontom el" mással:-)

12 megjegyzés:

  1. A kenyérlángos nagy kedvenc nálunk is. A zsemléd belseje fantasztikusan foszlós. Ügyes vagy :)

    VálaszTörlés
  2. Mindkettő csuda guszta lett! Ezt jól kitaláltad :-) A zsömlék olyanok, mintha profi pék készítette volna :-) A kenyérlángosra most nagyon ráéheztem, még nem is reggeliztem :-) Hasonlót én is szoktam sütni, kicsit ugyan eltérő a receptje, de ránézésre hasonlít a pomposhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm:-)
      Szinte ugyanaz, mint a pompos, csak annak krumplis a tésztája. Legalábbis az én receptem... Meg reszelt sajtot is szoktam szórni rá.

      Törlés
  3. Nagyon guszta mindkettő! Elfogadnám vacsorára jó is lenne:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, köszönöm! A vendégem vagy:-)

      Törlés
  4. Nekem is küldhetnél uzsonnára.... :) Jó az új blog-rucid!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, Zsuzsa, küldöm:-) Köszönöm!

      Törlés
  5. Nagyon jó a kenyérlángos is, meg a csavart zsömle is:) Én magam sütöm a kenyeret, péksütiket már jó ideje, nem mondom vannak napok, hogy a hátam közepére sem hiányzik:) Jó az új blog külső:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Trollanyu! Én mostanság ritkán sütök, pedig szeretek sütni, mindig valami mást kitalálni. De többnyire boltit eszünk.

      Törlés
  6. Jaj, de guszta mindkettő! Most így ebéd előtt meg is éheztem tőlük :)

    VálaszTörlés
  7. Jó ötlet, két legyet egy csapásra! :) Csoda guszta mindkettő, a kenyérlángos is nagyon tetszik, különösen a sajtos-tejfölös mázzal, és a zsemlék is nagyon kis csinoskák! :)

    VálaszTörlés