Kapros-túrós pogácsa

A héten még nem sütöttem semmit, már nem bírtam tovább. Nem rég láttam Citromhabnál ilyen pogácsát, muszáj volt megsütnöm, annyira megtetszett. Nem  követtem teljesen az ő receptjét, de azért köszönöm neki az ötletet!
Hozzávalók:
  • 60 dkg fehér búzaliszt
  • 25 dkg rétesliszt
  • 2 dl tej
  • 1 kiskanál cukor
  • 3,5 dkg élesztő
  • 15 dkg juhtúró
  • 1 púpos kiskanál só
  • 1 tojás
  • 1 margarin
  • 2 dl kefir
  • 1 kis csokor kapor
  • a tetejére  1 tojássárgája s 1 nagy csipet só
Elkészítés:
A tejet megmelegítjük, a cukrot elkeverjük benne, a belemorzsolt élesztőt felfuttatjuk.
A liszteket, sót elmorzsoljuk a margarinnal, juhtúróval. Hozzáadjuk a tojást, kefirt, apróra vágott kaprot, felfutott élesztőt, s összegyúrjuk, simára dogozzuk. (Nekem kicsit lágy lett, még tettem hozzá kevés lisztet.)
 1 órai kelesztés után lisztezett deszkán kinyújtjuk. 2-szer hajtogatjuk, közben 10-10 percet pihentetjük. Harmadjára jó ujjnyi vastagra nyújtjuk. A tojássárgát kiskanálnyi vízzel elkeverjük, lekenjük vele a tésztát, kevés sóval megszórjuk, éles késsel becsíkozzuk egyik, majd másik irányból is. Pogácsákat szaggatunk belőle úgy, hogy minél kevesebb hulladék legyen. Tepsibe helyezzük őket, előmelegített sütőben kisütjük.
Több juhtúró is mehet bele, de nekem csak ennyi volt itthon. Kaporral párosítva nálam nyerő... Az igazi a friss kapor lenne, de idén levéltetvek lepték el, így a mélyhűtőből használtam el az utolsó adagot. Eddig mindig Anyuka látott el kaporral, (beaprítva került a mélyhűtőbe), meg még mennyi mindennel... de igazából Ő hiányzik.  Lassan fél éve, de még mindig hihetetlen, hogy már nincs velünk.
A pogácsa finom lett, még Férjuram is nyakalta, pedig ő a kapros-túrós lepényt csak akkor eszi meg, ha nincs másik töltelékkel.

2 megjegyzés:

  1. Teljesen mindegy milyen pogi receptet használunk, a lényeg a kapor és a túró.
    Örülök, hogy Nektek is ízlett:-)

    VálaszTörlés
  2. Szia, Citromhab! Igazad van, a túró-kapor párosítás verhetetlen! Ebben a formában is biztosan visszatérő lesz minálunk. Köszi még egyszer a receptet! Üdv. Meli

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...