Robi szelet

Az este hirtelen felindulásból sütöttem. Elég késő volt már, így mindenképpen csak kevert süti jöhetett szóba. Egy kezem ügyébe kerülő receptet úgy átalakítottam, hogy végül alig emlékeztetett az eredetire. Kísérleteztem is, kíváncsi voltam, a rozsliszt hogyan "szerepel" édes sütiben.
S honnan a név? Hogy telik az idő, lassan egy éve, hogy elpanaszoltam Fiam elrontott központi felvételijét (egy hete írták az idei 8-osok, gondoltam ám rájuk), s hogy emiatt esélytelen a hőn vágyott gimibe bekerülnie. Sorrendet változtattunk, másikba ment. A napokban mondta, hogy nem is bánja, hogy így történt, annyira jól érzi magát új osztálytársai között. (Így kellett lennie?) Napok alatt összekovácsolódtak, barátságok születtek, délutánonként-esténként egymással fecsegnek, programokat terveznek. (Igaz, nagy része dugába dől, mivel eléggé szétszórt társaság ők, legalábbis földrajzilag.)Többségében lányok vannak az osztályában, s gyakran kedveskedik nekik sütivel. Én meg sütök rendületlenül:-) Ma délután is a lányokkal beszélt, s egyikük megkérdezte, mi a neve a ma vitt sütinek. Rájuk bíztam, nevezzék el. Egyikük, Roberta becenevét kapta a süti.


Hozzávalók:

  • 3 dl aludttej (vagy joghurt)
  • 25 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
  • 15 dkg fehér búzaliszt
  • 3 púpos evőkanál kakaó
  • 1 mokkáskanál mézeskalács-fűszerkeverék
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 10 dkg étcsokoládé + 3 dkg vaj bevonni
Így készült:
Az aludttejet elkevertem a cukorral, majd alaposan kikevertem a két tojással együtt. Hozzáadtam a liszteket, kakaót, fűszert, szódabikarbónát, 2-3 percig kavartam.
Sütőpapírral bélelt tepsibe (28×34 cm-es) simítottam a masszát.
180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.
Mikor kihűlt, bevontam a gőz fölött felolvasztott csoki-vaj keverékével.

Azon még gondolkodtam, hogy fél deciliternyi olajat tegyek-e még bele, de végül kimaradt. Így is jó puha volt, szépen felnőtt. A rozsliszt pedig... a színe a kakaó miatt nem látszott, de ízén sem érződött egyáltalán.
Estére mindössze néhány darab maradt belőle, így csak nem lehet olyan rossz a Robi szelet:-) 

14 megjegyzés:

  1. Képzeld, az én lányom is most írta. A matekot teljesen elcseszte, de csak a jövő héten lesz eredmény. Szerintem én idegesebb vagyok, mint ő. Lehet, hogy ő is úgy fog járni, mint a te fiad :( Az a lényeg, hogy nem bánja és szereti az iskolát :)
    A süti biztos nagyon finom és jó a neve is :) Rendes tőled, hogy így kényezteted az osztálytársakat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Állítólag nehéz volt a matek... Én egyszer már átestem ezen a tortúrán, így együtt érzek veled... Meg az aggódást is teljesen átélem , hisz a jövőjükről van szó. Szorítok Nektek!
      A süti finom, nekem ízlett, meg mindenkinek, aki megkóstolta. A neve pedig... Fiam nem hitte el, míg nem látta, hogy tényleg ezt a nevet adtam neki:-)

      Törlés
  2. Ezt a Robit én is szívesen kóstolgatnám... :-DDD Nagyon guszta! Szerintem abszolút pozitív jövőképre ad okot, hogy a fiad jól érzi magát az osztálytársaival, így könnyebb a tanulásban is teljesíteni! Kitartás neki és nektek is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Zsuzsa! Ami a tanulásban való teljesítést illeti, az hagy kívánni valót maga után:-) De úgy néz ki, kezd magára találni ezen a téren is. Csak el ne kiabáljam!

      Törlés
  3. Nagyon jól néz ki a süti, meg a neve is tetszik, a hörcsögünket hívják Robikának:) A fiad már tudja, hogyan kell a lányokat levenni a lábukról:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, köszönöm! Robika a hörcsög? Nekünk Spuri és Bolyhoska nevűek voltak. De már elpusztultak...

      Törlés
  4. Finom lehet, és milyen szép hangulatos képeket készítettél róla :-)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon ügyesen kitaláltad, jó kis szaftos csokis sütinek tűnik! :)

    VálaszTörlés
  6. Ez megint nekem való süti :)

    Kérlek nézz be hozzám :) http://legyunkeszsegesek.blogspot.ro/2014/01/ismerjuk-meg-egymast-ujra.html#.UuZwmfuxViw

    VálaszTörlés
  7. Tetszik nekem ez a Robi! :)) Egyszerű, gyors,és még finom is!

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...