1000. Kelt lekváros kifli

És elértem az 1000. bejegyzéshez! Egy ideje lesem, hogy közeledik, s figyeltem, mikor érek el idáig. Nagy tervek körvonalazódtak közben, de félek beszélni róluk, mert nem biztos, hogy meg bírom őket valósítani. Sőt, biztos, hogy nem, mert annyi időt nem tudok szánni a blogra. Pedig szívesen csinálnám! De ott a munkám, ami, ha nem is sokat, de jövedelmet biztosít, így az az első.
Az 1000 bejegyzés azért nem mind recept, s visszanézve a kezdetekre, azért ezt-azt törölnék. Ha lesz rá időm, talán meg is teszem. Több mint 8 év alatt értem el idáig, ami nem kis idő. Voltak holtpontok, amikor hónapokig nem jelentkeztem, aztán újult erővel belelendültem, volt amikor csak fotóztam, aztán olyan is, mikor még azt sem. Volt, hogy abba akartam hagyni, aztán mikor Fiam élete új irányt vett, vele együtt a blogé is. Most a sütés-főzés Őt szolgálja, főleg kéthetente, mikor hazalátogat. Olyan ételek lebegnek a szemem előtt, melyek lefagyaszthatóak, meg olyan sütik, amik huzamosabb ideig elállnak. Meg melyeket Ő is könnyen, gyorsan, aránylag olcsón elkészíthet magának. Másfél év múlva Leányzó is kinövi a gimit -jaj, rágondolni se szeretek-, s duplán dobozolhatom be az ételeket. Ő közelebb, Budapestre készül, hacsak nem győz újabb hóbortja, hogy inkább Győrbe menne. No, ezzel -is-kapcsolatosak a terveim. Meg újrasütni-főzni egyik-másikat, hogy újra fotózhassam, mert bizony rájuk férne. Nem mintha azóta sokat fejlődtem volna fotózás terén, a technika viszont igen. :-) De ember tervez, Isten végez.
Még tudnék itt dumálni erről a szép kerek számról és a több mint 8 évről, de inkább jöjjön az 1000. recept.
Megint lekváros kiflire fájt a fogam! :-)

Hozzávalók:
  • 70 dkg liszt (fele rétesliszt)
  • 20 dkg margarin
  • 1 evőkanál zsír
  • fél teáskanál só
  • 1+1 evőkanál cukor
  • 2 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 2 tojás
  • lekvár
  • porcukor
Így készült:
A tejet megmelegítettem, elkevertem benne 1 evőkanál cukrot, belemorzsoltam az élesztőt.
Miközben az élesztő felfut, a lisztet, sót, másik evőkanál cukrot elmorzsoltam a margarinnal és zsírral. Hozzáadtam a tojásokat, élesztős tejet, s összegyúrtam. Szükség szerint még tegyünk hozzá tejet, hogy a tészta megfelelő keménységű legyen, azaz nem túl kemény, könnyen gyúrható.
A megdagasztott tésztát egy órányit pihenni hagytam, majd 6 gombócra osztottam. Mindegyik gombócot vékony kerek lappá nyújtottam, aztán 8 szeletre vágtam: előbb kettőbe, majd még kettőbe s mindegyiket feleztem. Lekvárt tettem a vastagabb végére, felsodortam, meghajlítottam, s tepsibe rakosgattam, helyet hagyva közöttük.
180 fokon világosra sütöttem a kis kifliket.
Még melegen porcukorral szórtam őket.


Szilvalekvár került bele, amit vadszilvából főztem tavaly nyáron, s amit nem volt türelmem elég keményre főzni. Itt-ott ki is kívánkozott, de maradt is a kiflikben.
Mint mindig a lekváros kifliknek, ezúttal is nagy sikere volt.
Lekvár helyett dióval is lehet tölteni, vagy lekvár és dió keverékével- úgy is nagyon finom.

11 megjegyzés:

  1. Gratulálok a kitartásodhoz, és a rengeteg befektetett munkához! Élvezettel olvasom a bejegyzéseidet mindig. Kívánom, hogy a terveid és az álmaid váljanak valóra, és azt, hogy merj nagyot álmodni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! A biztatást is köszönöm! :-)

      Törlés
  2. Nagyon guszta!Imádom a szilvalekváros buktát az elmúlt héten én is sütöttem.További sok sikert , a saját blogom vissza olvasott dolgairól sokszor én is így gondolkodom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Éva! Látom, ezzel többen így vagyunk. De az is benne van, miért is ne vállaljuk fel a múltat...

      Törlés
  3. Gratulálok az 1000. bejegyzésedhez, finom és guszta kifliddel lett meg ez a szép kerek szám :-)
    Én is szívből kívánom, hogy a nagy terveid valóra váljanak! Aztán majd kíváncsian várom, hogy teljesülnek :-) Csak kitartást, és így tovább, még nagyon sokáig!
    Néztem az enyémet, én 1024-nél tartok, de ebben sok utazási bejegyzés is van. A lassan 8 és fél éves blogomon - és a többin is - én is szívesen változtatnék ezt-azt, főleg a régen feltöltött képek minősége az, ami néha zavar. De így van ez mindennel, ahogy múlik az idő az ember változik, fejlődik, és amit akkor nagyon szépnek és jónak gondolt, az most már nem egészen az...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Katalin! Nem olyan nagy tervek ezek, csak idő kéne hozzájuk, s valahogy egyre kevesebb van energiából is. Hátha a tavaszi fáradtság elmúltával... De akkor meg lesz más.
      Neked is van ám jó sok bejegyzésed! Meg jó sok recepted, amiket szívesen kipróbálnék.

      Törlés
  4. Gratulálok az 1000. bejegyzéshez! Nagy kitartás és idő kell egy blog vezetéséhez, és örülök, hogy túlléptél a holtpontokon és még mindig írogatsz! Sok sikert kívánok a továbbiakban, és ne add fel az álmaid, terveid! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kiflik pedig nagyon guszták! :)

      Törlés
    2. Okki, köszönöm szépen! :-) A biztató szavakat is, igazán jólesőek!

      Törlés
  5. Szívből gratulálok és meg sokezer posztot kívánok! A kifli pedig extra guszta! 🙂

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...