Diós-karamelles torta

Szombaton Imre nap volt, ez Férjem második keresztneve. Ugyan nem ünnepeljük, de vasárnapi süti helyett tortát sütöttünk, mert alkothatnékom volt, s alkalmat is találtam rá:-)
Nem kerestem receptet, hanem a fejemben kavargó ötletekből merítettem, meg a kamrában lévő alapanyagokból. Ilyen lett:
Hozzávalók:
A piskótához:
  • 5 tojás
  • 5 evőkanál cukor
  • 5 evőkanál liszt
  • csipet só
  • fél csomag sütőpor
  • 1 kiskanál kakaó
A töltelékhez:
  • 1 csomag karamellízű pudingpor
  • 3 dl tej
  • 20 dkg darált dió
  • 20 dkg cukor
  • 25 dkg margarin
A díszítéshez és öntethez:
  • 10 dkg cukor
  • 12 fél dióbél
  • 2-3 evőkanál főzött feketekávé
5 tojásból piskótamasszát készítünk. Egy 22 cm-es tortaformát kikenünk, s a massza 3/4-ét belesimítjuk. A maradékba belekeverjük a kakaót, és kanállal pöttyöket rakunk a sárga piskótára. Előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.
A krémhez a tejben megfőzzük a pudingot. Amint felfőtt, azonnal belekeverjük a darált diót. Időnként megkeverjük, s hagyjuk kihűlni.
A margarint a cukorral elkeverjük, hozzákanalazzuk a diós pudingot. Habosra keverjük.
A fél diókat fogpiszkálóra tűzzük. A díszítéshez való 10 dkg cukrot kis lángon karamellizáljuk. Mikor a cukor elolvadt s szép világos színű, levesszük a lángról, s belemártjuk a diókat. Vajjal kent alufóliára rakjuk, vagy beleszúrjuk egy odakészített almába, így nem fog lefolyni e dió alá a karamell, mint nekem.
A maradék karamellhez egy dl vizet öntünk, s addig főzzük, míg a cukor feloldódik. Hozzáadjuk a kávét.  Hagyjuk kihűlni.
A tortát vízszintesen 3 lapra vágjuk. Mindegyiket meglocsoljuk a kávés-karamelles öntettel. 2 evőkanálnyi krémet félreteszünk a díszítéshet, a többivel megtöltjük a tortát.
A maradék krémmel s a karamelles diókkal díszítjük.

Finom lett, de túlságosan édes, annyira, hogy egy szeletet alig bírtam legyűrni. Elég lett volna 15 dkg cukor a krémbe. A krém nagyon fincsi lett, bár a dió nem volt megpergelve, mégis úgy érzett, a karamellpudingnak köszönhetően.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, nekem most nem okozna gondot megenni egy szeletet! Most édességre vágyom a változatosság kedvéért!

    VálaszTörlés
  2. Ad1 a férjed szerencsés a két nevével, legalább a névnapjára 2x is kap évente finom Gerditortát :D Ad2- amiben karamell és dió van, az jöhet az én névnapomra is! :D

    VálaszTörlés
  3. Mi itt már nem tartunk névnapokat, de a torta csodás:) Diós, karamelles, nagyon fincsi lehet. Most keresek éppen én is tortaötleteket, szombaton kell megsütnöm, ezt is mentem a fejemben, valami nagyon különlegeset szeretnék:)

    VálaszTörlés
  4. Éva, még van belőle, de csak azért, mert olyan édes, hogy nem lehet sokat enni belőle. Szívesen látlak egy szeletre!

    Vicuska, :-) Szokta mondani a férjem, hogy jó, hogy nem volt több nagyapja, mert a 2 nagypapa nevét kapta. No akkor milyen jó dolga lenne!

    Trollanyu, köszönöm! A névnapokat mi is csak szűk családi körben tartjuk. Örülök, hogy megtetszett a tortám, de annyi csodás torta van a különböző blogokon... igaz, ez csak megnehezíti a választást.

    VálaszTörlés
  5. Én meg egy kicsit vastagabbat?! :))) Mennyi krém van benne, nagyon finom lehetett! :)

    VálaszTörlés
  6. Már annyian kértek előttem, lehet, hogy nem jut? Nagyon jól hangzik, biztosan finom!

    VálaszTörlés
  7. 4Gyerek és Csilla, osztoztok a maradékon?
    Hankka, Téged sem hagylak ki, csak akkor mindenkinek vékony szelet jut!
    Köszönöm Nektek!

    VálaszTörlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...