A hónap témája: a mák

Nem sok mákos süti van eddig a blogomon, mégpedig azért, mert nálunk senki sem szereti igazán. Kivéve pogácsák tetején. Pedig a magyar konyha édességeinek jellegzetes hozzávalója...
Azért írok róla, mert nemrégiben hihetetlen dolgot tudtam meg a mákról.
Egy vasárnap délután kedvenc tévécsatornánk (Spektrum) nézése közben. Annak jártak utána, hogy mák fogyasztását követően valóban pozitív lesz-e a drogteszt. Én már a felvetés elején kijelentettem, ugyan már, akkor függőséget okozna! Jöttek sorra a tesztalanyok, különböző mennyiségű mákot tartalmazó s egyáltalán nem tartalmazó sütiket ettek, s megismételték a drogtesztet, mely előtte negatív volt minden alanynál. Az eredmény meglepő lett: a mákos sütit fogyasztók lebuknának az új, érzékenyebb teszten!!! Számomra hihetetlen volt. Annak is utána jártak, mennyi mákot kell fogyasztani, hogy kimutassák a szervezetben: 5 mákos zsömlét, ami 5 kiskanálnyi máknak felel meg.
Az köztudott, hogy a mák gubójából kábítószert nyernek ki. Nevezetesen az ópiumot, mely morfiumot és kodeint tartalmaz. A heroin a kodein származéka. Ezek olyan anyagok, melyek a központi idegrendszerre hatva a fizikai érzékenységet és az ingerekre való válaszkészséget csökkentik; fájdalomcsökkentő, hangulatmódosító és szorongáscsökkentő hatásúak. Rövid használatuk is függőséghez vezethet. (Pszichológia jegyzeteimből másoltam ki.)
De nyugalom, a mák fogyasztása nem okoz függőséget! Ez is kiderült a tévéműsorból.

A mák egyik legrégebbi kultúrnövény. Ma leginkább a gyógyszeripar hasznosítja, a gubó 25 féle alkaloidot tartalmaz. Ezeket Kabay János világszabadalma alapján vonják ki. Görcsoldó, köhögéscsillapító, erős fájdalomcsillapító hatású gyógyszereket állítanak elő belőle.
A kiskertekben a mákszemért termesztik. Sajnos régen egyéb tulajdonságát is felhasználták: a piciknek altató teát főztek a gubójából, hogy az anyuka nyugodtan dolgozhasson a mezőn. Anyukám mesélte, hogy előfordult, hogy az erősre sikerült teától a gyerek soha többé nem ébredt fel.
Elég hosszú keresgélés során bukkantam rá, mi mindet tartalmaz az általunk elfogyasztott mákszem: aminosavakban,   foszforban, káliumban, kalciumban, magnéziumban, vasban gazdag. Lassítja az öregedési folyamatot, vérnyomáscsökkentő, növeli a szellemi teljesítőképességet, nyugtató, altató hatású, a csontok természetes segítője. (forrás)
Amit még érdekesnek találtam: Magyarországon 2006. óta a fehér virágú mák drognak számít, csak a rózsaszínes-lilás virágú termeszthető. Mi éppen olyat termesztettünk régen, gyerekkoromban, a virága is szép volt, de a nagyra nőtt gubója is, szerettem vele játszani.
Nyelvünkben a mákkal kapcsolatos érdekes szóképek alakultak ki: a mákszemnyi a pici szinonimája; a mákvirág nem éppen pozitív jelző; a mákony szóval illettek minden bódító italt.
Néhány mákos szólás, közmondás:
Akkor szűk a kenyér, amikor a mák virágzik.
Addig tartsd a zsákot, míg öntik a mákot.
Aki szétszórta a mákot, kaparja is össze.
Mákos a feje.

És végezetül: arra is találtam utalást, hogy a mákszem nagyon kevés alkaloidot tartalmaz, így biztonsággal fogyaszthatják gyerekek is.
Mákos süti

13 megjegyzés:

  1. En nagyon szeretem a makus sutiket !

    VálaszTörlés
  2. Akkor megnyugodtam, mert én imádom, és a sütik amiket ebből sütök, rengeteg mákot tartalmaznak! Ma éppen ilyen sütemény készült, majd figyeld a blogot! :))
    A gyerekeknek főzött teáról anyósom is mesélt, és a végleg álomba szenderült gyerekekről is! :(
    Na látom azért van mákos süti recepted is. :)

    VálaszTörlés
  3. Kedvencem! Az öcsém szerint függő vagyok, de mivel nem eszem húst, ezért nekem duplán jó a sok vas miatt. Alibim van :)

    VálaszTörlés
  4. Adela, én is szeretem őket, de hiába sütök mákkal, ha nem fogy el:-(

    Barbi, majd megyek hozzád, megnézem, esetleg bekérezkedek egy szeletkére:-) Néha megennék egy nagyon mákos pitét...
    Sajnos a szükség és a tudatlanság sok ártatlan életet követel(t).

    Titi, az én családom inkább a húst választja vasforrásnak:-) Pedig egészséges a mák, és nem okoz függőséget sem... Úgy hogy egészségedre:-)

    VálaszTörlés
  5. Akkor teljesen megnyugodtan hogy nem vagyok függő és akkor is szeretem a mákot ha bármit is találnak ki róla mert nagyon finom tud lenni a süteményekben! Érdekes dolgokat írtál!

    VálaszTörlés
  6. Imádom a mákos sütiket. Angliában élő ismerősünkhöz utaztak a szülők, vittek is egy kis hazait,többek közt mákos bejglit! Amikor felszeletelték és a feleség(aki angol!)meglátta a vastag máktölteléket, kilökte a gyerek kezéből,nem engedte, hogy egyenek belőle, mert az méreg!

    VálaszTörlés
  7. Mi a gyerekekkel nagyon szeretjük a mákos sütiket, de a párom miatt nem nagyon sütöttem. A brittek nem eszik a mákot, úgy mi mi, bár azért a kezünkből nem szokta kilökni, szerencsére:) De mostmár nagyon ki vagyunk éhezve és karácsonyra több is fog készülni.

    VálaszTörlés
  8. Én imádom a mákos sütiket:), ú.h. nem mondok le róla :))

    VálaszTörlés
  9. Éva, azt hiszem, sok magyar mákfüggő:-) Persze olyan értelemben, hogy szeretjük. Megosztó tud lenni, mint alább Márti és Trollanyu is írja, nem mindenütt fogyasztják. De nálunk ez szinte hagyomány, miért mondanánk le róla?

    Márti, érdekes sztori. Gondolom, megvolt az angol feleség véleménye a magyar konyháról:-) Nekünk meg a tudatlanságáról és meggondolatlan előítéletességéről.

    Trollanyu, én is tervezem mákos süti készítését, mikor vendégek is lesznek, akkor csak elfogy s egy időre teleeszem magam:-)

    Ottis, én sem mondok le róla, csak azért sem:-) Köszönöm, hogy benéztél hozzám!

    VálaszTörlés
  10. De jó, hogy hoztad ezt a leírást! Sok újdonságot tudtam meg és elevenítettél fel, köszönöm! A mákot pedig nagyon szeretjük, úgyhogy nyugodtan sütöm tovább a mákos sütiket!

    VálaszTörlés
  11. Hankka, örülök, hogy tetszik:-)

    VálaszTörlés
  12. Imádom a mákot, és ez a kis ismertető csak magnyugvást hoz, az újabb mákos süti elkészítésére. Én is láttam azt a Spektrum műsort, és mondtam is akkor meg vagyok nyugodva:))

    VálaszTörlés
  13. Kedves Tücsi, köszönöm! Örülök, hogy több süti is elnyerte a tetszésedet, sok sikert hozzájuk:-)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...