2011. május 3., kedd

Karamelltorta

Már megint torta, de ha nem rögzítem, elfelejtem, hogyan készült.
A Férjuram névnapjára alkottam, tegnap. Bár a kedvencét akartam készíteni, mivel túrótorta most volt, anyák napján, inkább más készült. Kísérleteztem. Egy ideje foglalkoztat, hogyan tudok karamell ízű krémet készíteni. Anyukának volt egy karamellkrémes receptje, de abban nem igazán érvényesült kedvenc ízem. Volt már egy-két kudarcos próbálkozásom, de én nem adom fel. Most talán sikerült.
Hozzávalók:
  • 2 tojásból készült vizes piskóta, kis kerek tortaformában sütve
  • 3 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 1 margarin (25 dkg)
  • 5+5 dkg cukor az öntethez és a mázhoz
  • 10 dkg babapiskóta
Elkészítés:
Elkészítjük a piskótát. Ha kihűlt, kettévágjuk.
10 dkg cukrot világosbarnára karamellizálunk, majd felöntjük fél dl vízzel, s addig főzzük, míg teljesen feloldódik a cukor és sűrűsödni kezd. Hűlni hagyjuk.
A 3 egész tojást simára keverjük a cukorral, majd gőz fölött keverjük tovább. Hozzáöntjük a karamellt (nem kell  hidegnek lennie ), s addig kavarjuk gőz fölött, míg sűrűsödni kezd. Ez kb. 15 perc. Időnként megvargatva hűtjük. Közben 5 dkg cukrot karamellizálunk, azonnal a felső lapra kenjük, bejelöljük a szeletek helyét, mielőtt teljesen megszilárdulna.
A maradék 5 dkg cukrot is megpirítjuk, 1 dl vízzel felöntjük, s addig főzzük, míg feloldódik a cukor. Ez lesz az öntet. Hagyjuk kihűlni.
A majdnem kihűlt tojásos-karamelles masszához adjuk a puha margarint, s habosra keverjük. (Én habverővel kevertem.)
Összerakjuk a tortát: az alsó lapot meglocsoljuk a karamelles öntet kb. harmadával, rákenjük a krém harmadát. A babapiskótákat az öntetbe mártjuk, a krém tetejére pakoljuk szorosan egymás mellé. A krém másik harmada  következik. A felső lap alját is meglocsoljuk, ráhelyezzük a krémre. A maradék krémmel bevonjuk a torta oldalát, ha még marad krém, díszíthetjük is.
 Finom lett, bár nekem kicsit édes volt. De karamellízű volt! Volt, mert elfogyott:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése