Gyümölcstorta

Sok-sok éve, mikor még a Fiam a pocimban volt, komáromi rokonoknál voltunk látogatóban, ott ettem először gyümölcstortát. Mifelénk nem sütötték. Lemásoltam magamnak, s otthon is megsütöttem- akkor még Zilahon laktunk. A tésztája sima piskóta volt. Aztán néhány éve kaptam egy gyümölcstortalap-receptet, ami nagyon egyszerű, azóta csak így készül.
Hozzávalók:
  • 2 tojás
  • 4 evőkanál cukor
  • 4 evőkanál olaj
  • fél csomag sütőpor
  • 6 evőkanál liszt
  • kevés citromhéj (elhagyható)
 Elkészítés:
A tojásokat, cukrot, olajat, sütőport, citromhéjat habosra keverjük, majd kanalanként hozzákeverjük a lisztet. Kikent formába simítjuk, előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Hamar sül, s nem kell nagyon kiszárítani.

Ha van két gyümölcstortaformánk, célszerű kettőt sütni egymás után. A mélyhűtőben aztán szépen kivárja a sorát.

S ami rákerül:  vanília-vagy eperízű pudingpor, vagy más, ízlésünknek megfelelő, a szokásos módon megfőzve. A még meleg pudingot kirakjuk gyümölccsel, ami lehet az elsőként érő epertől kezdve az őszibarackig bármi, akár vegyesen is, vagy télen déligyümölcsök, akár befőtt is:

 A gyümölcsre pedig egy csomag tortazselé kerül, az utasításnak megfelelő módon elkészítve. Ezt akkor öntsük-kanalazzuk a gyümölcsre, ha már kezt dermedni, különben a lefolyó lét beissza a tészta.
Igazán egyszerű elkészíteni, kezdők is bátran nekivághatnak, s finom is. Mindig nagy sikere van. Ha sokan vagyunk rá, nagy tepsiben sütöm, dupla adag tésztát kavarok, két pudinggal, sok gyümölccsel, s szeletekre vágom.

2 megjegyzés:

  1. A ket tojas a 28 cm es gyumolcstorta formahoz es a megadott lisztmennyiseghez nagyon keves. En ennyi liszthez 4 tojassal kb 15 dkg cukorral es a megadott 4 ek olajjal 1 sutoporral sutottem meg es igy lett jo. Nem jo
    a recept.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen, én évek óta így készítem a gyümölcstorta lapját, és érdekes módon nálam működik. De hát mindenki másképp csinálja...

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...