Csokis rudacska

Ez már megint Gergő remekműve!
Ezúttal két receptet is kiválasztott, s szavazást tartott, melyiket készítse el. Hiába a többség, mégis az általa jobbnak ítélt nyert:-) Talán politikus lesz? (Remélem, nem.)
De jól döntött, mindenkinek ízlett a sütije, amit megint én fejeztem be.
Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt
  • fél csomag sütőpor
  • 10 dkg porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 tojás
  • 12,5 dkg vaj
  • 1-2 evőkanál tej, ha szükséges
  • 10 dkg csoki és tortadara a díszítéshez
A lisztet, sütőport, cukrot, vaníliás cukrot elvegyítjük, hozzaádjuk a vajat és a tojást s összegyúrjuk. Ha nem állna össze, mehet bele a tej. Nekünk nem kellett.
Fél órai hideg helyen való pihentetés után enyhén lisztezett deszkán kinyújtjuk, derelyemetszővel rudakat vágunk, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk s kisütjük. Nem kell sötétre sütni, mert túl száraz lesz.
A csokit gőz fölött felolvasztjuk, s a rudak egyik végét belemártjuk, majd beszórjuk színes tortadarával.
Fiacskám dobozba is pakolta,  így hurcolta s kínálgatott vele mindenkit, majd bezsebelte a kikövetelt dicséreteket. Na jó, kiérdemelt dicséreteket, mert finom kis vajas kekszet ropogtattunk a dobozából.
Megbeszéltük sütizés közben a blog-ügyet is. Ugyebár nem csak a konyhatündérkedés fertőző, a blogozás is. Egy ideje érdeklődik, hogy kell blogot létrehozni, hogy majd ő töltse fel az általa készített sütiket. De szembesítettem a nem túl kitartó személyiségével, meg egyéb teendőit is felsoroltam, s ő maga is belátta, hogy ráér még ezzel. Abban egyeztünk ki, hogy majd én megörökítem az alkotásait, egy új címke alatt. Persze azt is "megemlítem", hogy az Ő keze munkája:-)

12 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes a kisfiad gratulálok szép sütiket csinált! Szeretem az ilyen apró süteményeket!Már ezek is mehetnek a karácsonyi listára!

    VálaszTörlés
  2. Én is veszek egy sütit,ha már ilyen lelkesen kínálgat és megdicsérem az ügyes kisfiad.:)

    VálaszTörlés
  3. Csak ismétlem önmagam: nagyon ügyes! gratulálok Gergő(höz)!! :)
    Jut eszembe, nem adod ma délután kölcsön a fiad??, jó kis segítségem lenne(vagy sütne helyettem), iskolába kéne sütikéket sütnöm?? :)))

    VálaszTörlés
  4. Jó kis csapat vagytok ti ketten! :-)

    VálaszTörlés
  5. Szuper süti:) A jövő sztárchéfje nevelkedik a kezed alatt:) Indíthatna ő is egy blogot:)

    VálaszTörlés
  6. Éva, köszönöm szépen! Ez a süti jó is lesz karácsonyra (is), előre elkészíthető, sokféleképpen feldobható.

    Aleda, vegyél, amennyi jólesik:-) Köszönöm a dicséretet!

    Csilla, kérem a címed, s postázom a segítséget:-) De úgy tudom, efféle segítséged neked is akad. Azt mondja Gergő, megy szívesen, ha nem kell suliba mennie:-)))

    Katuci, köszi, igyekszünk:-)

    Trollanyu, köszönjük! Á, nem chéf lesz a lelkem, hanem biológus. A főzésben is a kémiát keresi:-)

    VálaszTörlés
  7. Gergő nagyon tehetséges vagy! Gerdi, még hogy politikus lesz?! Mestercukrász. :)

    VálaszTörlés
  8. Ügyesek vagytok, jó csapat együtt! Az ilyen kis kekszeket én is csokizva szeretem igazán, úgyhogy nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  9. Petra megelőzött! egyre ügyesebb cukrász a fiad :)

    VálaszTörlés
  10. Petra, köszi Gergő nevében. Átadom neki, de nem szenved hiányt önbizalomban:-) Inkább mestercukrász, mint politikus... tényleg, nagypapája volt cukrász (is), lehet, örökölt valamicske hajlamot. Ez eddig eszembe sem jutott:-)

    Hankka, köszönjük:-) Én sem vetem meg a csokit, jöhet mindenre.

    Márti, köszi! És egyre gyakrabban akar alkotni valamit, úgy kell lebeszélnem róla. Hova vezet a sok dicséret...

    VálaszTörlés
  11. Le kalappal a fiad előtt! A lányok szeretni fogják ez a tulajdonságát is!!! :)

    VálaszTörlés
  12. Barbi, köszi! A lányok máris szeretik, büszkén mutogatja a karmolásait, amit a lányoktól szerzett be:-))) Tegnap meg szerelmes levelet kapott, azt sem rejtette véka alá...

    VálaszTörlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...