Csokis-zabpelyhes halmok

Novemberben rekordot döntöttem, ennyi bejegyzésem még nem volt egy hónapban sem. S nincs is minden süteményem megörökítve:-) De ezt mindenképpen közzé akarom tenni, mert nagyon finom. Egy Dr.Oetker receptesfüzetben találtam. A mézessel együtt készült, s míg a többiek inkább azt rágcsálták, én szívesebben ettem ezt. De hát csokis:-)

Hozzávalók:

  • 12,5 dkg margarin
  • 12 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 kiskanál rumaroma
  • 2 tojás
  • 10 dkg liszt
  • fél csomag sütőpor
  • 10 dkg zabpehely
  • 2 evőkanál kakaó
  • 10 dkg dió (mandula)
  • 10 dkg csoki
A margarint a cukorral, vaníliás cukorral elkeverjük. Hozzáadjuk a rumaromát, egyenként a tojásokat, majd a lisztben elkevert sütőport, kakaót, zabpelyhet, a durvára vágott diót és csokit. Alaposan összekeverjük.
Sütőpapírral bélelt tepsibe kiskanálnyi halmokat rakunk, nem túl közel egymáshoz.
Előmelegített sütőben sütjük. (175 fokon, míg a teteje is kemény lesz.)
A mézestől megmaradt mázba kevertem egy kevés mandulaaromát, ezzel firkáltam rájuk fenyőfákat, de máz nélkül is ehető:-) Az eredetin is vannak fenyőfák, csakhogy rózsaszín s bolti cukormázzal készült. Én ilyet soha nem vettem, nem is fogok, hisz a cukormáz készítése nem nagy macera.
Most talán tartok néhány nap szünetet. A tegnap sütöttek még hátra vannak, meg következik a nagy név- és szülinap áradat, úgy hogy lesz mivel szórakozzak:-)

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jól mutat! Biztosan nagyon finom. Akkor nem fogsz unatkozni ezek után sem! Nekünk is karácsony névnapokkal és szülinappal egészül ki. Szerintem többet fogok én is a konyhában tartózkodni karácsony hetében ! Nem panaszként mondom, mert szeretek sütni- főzni ! Főleg ha látom hogy ízlik amit csinálok!

    VálaszTörlés
  2. Jesszus, akkor mennyit sütöttél? Ráadásul finomabbnál finomabbakat. Ha esetleg szabad lesz nálad egy próbakóstolói állás, kérlek értesíts. :)

    VálaszTörlés
  3. Kár, hogy nem laksz közelebb! Én aztán nem tudok ennyit sütni, ti hogy bírjátok? Nem híztok? Szuper jól néz ki ez a keksz!! Mi lesz itt karácsonykor! :DD

    VálaszTörlés
  4. Látom, neked is van eltéve egy pár receptes füzet, újság, ha esetleg már nem tudnál mit sütni! Guszta lett, és aranyos rajta a díszítés!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól mutat és nagyon finom is lehet, mert a zabpelyhes kekszek mind azok. És még picit egészségesebb is:)

    VálaszTörlés
  6. Éva, köszönöm! Én soha nem unatkozom:-) A szülinapok meg névnapok meg ürügyet is adnak a még több sütésre.

    Petra, ha bemelegítem a sütőt mondjuk kenyérnek, akkor még sütök valamit, így általában párban járnak. Ezért van sok süti raktáron. Na és ez hetente többször megismétlődik. Időnként a második fogás is valami édes vagy sós kelt tészta...soroljam még?
    Állásról értesítelek:-) És köszönöm!

    Barbi, köszönöm:-) Karácsonykor vagy sütök, vagy blogozok. De szerintem sütök, a többi idő függvénye.
    Érdekes módon elég jól viseljük a fölös kalóriákat:-) A nyáron volt egy időszak, amikor visszafogtam magunkat, sikeres volt. Én még életemben nem fogyiztam igazándiból. Szerencsés vagyok...

    Hankka, ha te tudnád, mi újság van nekem raktáron:-) S annál nehezebb választani!

    Trollanyu, a nálad (is) látott zabpelyhes kekszek hatására fogott meg ez a recept. Persze az sem utolsó szempont, hogy egészségesebb...

    VálaszTörlés
  7. Szuper lett!!! Szünet után várlak vissza!!! :)

    VálaszTörlés
  8. Tényleg nagyon aktív vagy, finomabbnál-finomabb kelt tészták, kekszek, sütikék, ez is nagyon jól hangzik. Adventi naptárba is beillene ezekkel a fenyőkkel. :-)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...