2015. augusztus 6., csütörtök

Omlós sós rudak

Megint olyan meleg van, hogy messzire elkerülöm a sütőt, így a tartalékból élet. Az idő hiányában közzé nem tett sütemények fotóját próbálom párosítani a hozzá tartozó recepttel. Hát ez nem egyszerű feladat, mert vagy nem emlékszem, hogy készült pontosan, mert elég gyakran saját kútfőből alkotok - ilyenkor jó esetben leírom a hozzávalókat piszkozatba-, vagy elkevertem a receptet. De ha nem is találom meg az összeshez való leírást, így is adna egy hónapra való munkát legalább! :-)
Ennek a sütinek pontosan emlékszem az elkészítési módjára, mert egymás után háromszor is elkészült, annyira ízlett. Ez lett az aktuális kedvenc sós sütim.


Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 2,5 teáskanál só, púposan mérve
  • 25 dkg margarin
  • 25 dkg zsír
  • 30 dkg reszelt sajt (trappista)
  • 2 dl házi tej
  • 1 teáskanál cukor
  • 4 dkg élesztő
  • 3 tojás sárgája
  • tejföl
  • 1 tojás lekenni és magok beszórni
Így készült:
A langyos tejben elkevertem a cukrot és belemorzsoltam az élesztőt.
A lisztet és sót elmorzsoltam a margarinnal és zsírral, majd a sajtot is elvegyítettem benne. Hozzáadtam a tojássárgákat és élesztős tejet. Gyúrni kezdtem s annyi tejfölt adtam hozzá közben, hogy összeálljon a tészta. Gyúrható legyen, de inkább kemény, mint lágy.
1-2 órai pihentetés után (attól függ, mennyi dolgom van még közben) a tésztát enyhén lisztezett deszkán kinyújtottam.
A tojást kevés sóval felvertem, lekentem vele a tésztát. Tetszés szerinti maggal beszórtam -ez lehet mák, kömény, szezám, lenmag-, derelyemetszővel felvágtam, tepsibe pakoltam.
180 fokon szép pirosra sütöttem. Ha sápadt marad, nem lesz jó roppanós.
Most éppen ez a kazal-fotó került az utamba, ami valószínűleg sütés után készült róla. Ha találok jobbat böngészés közben, pótolom...
Ez az adag részben a nyaralásra készült, részben a találkozóra- 25 éves érettségi találkozónk volt, még mielőtt elmentünk volna nyaralni, egyik volt osztálytársunk szőlőhegyi pincéjében. Szép délután volt, rövid időre újra előjött a gondtalan tini a csapatból. Másnap pedig a ráérősebbekkel elmentünk a Meszesre több, mint 20 év után újra. Még mindig szépséges, pedig az erdélyi hegyek apraja közé tartozik. Persze az odakötő emlékek is megszépítik... Középiskolásként sok hétvégét töltöttünk hegyei-völgyei között, télen-nyáron mentünk, ha az idő engedte. Azóta nem voltunk ott, pedig Zilahra utazva mindig közelebbre csábít messzire látható vonulata. 
A füstbe vesző szilágysági falu, Kraszna, a találkozó helyszíne, ahogy a szőlőhegyről látni:
 Zilah főteréről néhány részlet, persze a szebbik feléről, mert másik felét rút modern épületekkel tették barátságtalanná.


 És végül a mi kis Meszesünk, néhány fotó erejéig:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése