2014. július 10., csütörtök

Málnás-ribizlis finomság

Jobb nevet nem találtam neki, de hát málnás is, ribizlis is, meg finom is. De még mennyire!
Tudtátok, hogy csupán tejfölből, citromléből, cukorból és tejszínhabból milyen finom krém lesz? Már készítettem nem egyszer, de a blogra hogy, hogy nem, még nem került fel. Most gyümölccsel dúsítottuk, így is nagyon finom lett! Tegnapelőtt készült, egy napig pihent a hűtőben, de alighogy elővettem, több mint fele elfogyott. Estére meg már csak a maszatos edény emlékeztetett rá.



Hozzávalók:

  • 1 csomag babapiskóta (20 dkg)
  • 6 dl tejföl
  • 1 citrom leve
  • 6 evőkanál cukor
  • 5 dl tejszín
  • málna, ribizli
Így készült:
A tejfölt a cukorral és a citromlével addig kevergettem, míg a cukor feloldódott.
A tejszínt felvertem, s hozzáadtam a tejfölhöz. Óvatos mozdulatokkal összekevertem. Érdekes módon keményedni kezd, talán a citromlé hatására.
Végül hozzákevertem a gyümölcsöket is.
Egy tál alját kiraktam babapiskótával, beleöntöttem a krém felét, középre is raktam néhány babapiskótát, majd a többi krém következett.
A tetejét befedtem babapiskótával.
A tálra rátettem a tetejét, s másnapig hűtőben tartottam.

Szépen szeletelni s normális fotót készíteni róla véletlenül sem lehetett.
Cukor kerülhet bele több is, ez ízlés kérdése. Így nekünk éppen kellemes íze volt.
Ezzel a töltelékkel gyümölccsel vagy anélkül piskótát is lehet tölteni, vagy babapiskóta helyett kekszet, ha gyorsan akarunk finomat. No és 5 dl tejfölt szoktam használni, vagyis egyenlő mennyiségű tejfölt és tejszínt, de most ennyi volt még a vederben, s nem akartam otthagyni árválkodni azt a keveset:-)

9 megjegyzés:

  1. Meghiszem azt, hogy milyen finom és mutatós is lett! :)

    VálaszTörlés
  2. Hát ez valami isteni lehetett. A tejfölből tényleg nagyon finom dolgokat lehet készíteni :)

    VálaszTörlés
  3. Nem nagyon rajongók a túl krémes dolgokért, de ez annyira jól hangzik, hogy egy nagy szeletet simán eltudnék tüntetni. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okki, én bizony szeretem krémes-habos sütiket, de egy nagy szeletről lemondok a kedvedért:-)

      Törlés
  4. Kicsit kevesebb tejszínnel jöhet :)

    VálaszTörlés
  5. Az ilyen viszonylag egyszerű desszertek is milyen finomak tudnak lenni! :) Nálunk is gyorsan fogyott volna! :)

    VálaszTörlés