Szilvalekváros derelye

Múlt hét második felében nálunk volt kis keresztlányom. Bármennyire is igyekeztem, nem igazán tudtam kedvére tenni a főztömmel. Mindaddig, míg szilvalekváros derelye nem került az asztalra:-)
Bármennyire is közkedvelt étel nálunk, évente talán egyszer rugaszkodok neki. Akkor, amikor tudom, hogy van rá folyamatosan néhány órám. Tehát csakis, ha szabadságon vagyok.
Idő kell neki, na. Meggyúrni a tésztát, eltalálni a megfelelő keménységet, kinyújtani- na ez a legidőigényesebb, nekem-, tölteni, felvágni, széleket lenyomkodni, morzsát pirítani, főzni, aztán megenni- ehhez kell a legkevesebb idő:-)

Hozzávalók:

• 60 dkg liszt
• 3 nagy tojás
• 2 dl víz
• szilvalekvár tölteni
• só
• olaj
• zsemlemorzsa

Így készült:

A lisztet tálba tettem, közepébe mélyedést csináltam, beleütöttem a 3 tojást. Fokozatosan adagolva a vizet, kezdtem összevegyíteni. Mind a 2 dl víz kellett hozzá, de lehet több is, ha kisebbek a tojások. A tésztának keménynek kell lennie, de még formálhatónak. 

Ha túl lágy, nyújtás közben ragadni fog, ha meg kemény, nem engedi magát nyújtani.

Csakis erre használt abroszon laskanyújtóval nyújtani kezdtem. Mikor már nagyocska, a felém eső szélét a nyújtóra tekerve folytattam a nyújtást. Közben picikét liszteztem, hogy ne ragadjon össze.

Mikor elég vékony lett, felére egymástól egyenlő távolságra lekvárhalmokat raktam. A tészta másik felét ráhajtottam, a közöket lenyomkodtam, s derelyemetszővel felvágtam.

A lányok szétszedegették a vágás mentén, míg én vizet főztem s morzsát pirítottam.

Vizet tettem főni egy teáskanál sóval és 2 evőkanálnyi olajjal.

Közben 3-4 evőkanál olajon a morzsát gyakran megkeverve megpirítottam.

Mikor felfőtt a víz, több adagban kifőztem benne a derelyéket. Bármennyire is igyekeztem a széleket összenyomkodni, néhányból így is kifolyt a lekvár. 

A kifőtt derelyéket lecsepegtetve a prézlire szedtem, óvatos mozdulatokkal átforgattam benne.

Úgy gondolom, a tésztanyújtás is olyan művelet, amit látni kell, s úgy megtanulni. Nagymamáim, sőt még Anyukám is házilag készítették a levestésztát, a túrós tésztához valót. Így gyakran volt alkalmam megfigyelni, amint a csak erre használt háziszőttes abroszon -nekem is van ilyen- egyre nőtt a tészta a kezük alatt. A laskanyújtóra feltekerve, két tenyérrel előre-hátra hengergetve, s közben jobbra-balra simogatva, majd kissé elforgatva a tésztát, hirtelen mozdulattal letekerték a nyújtóról. Olyan vékonyra kell nyújtani, hogy szinte átlátszó legyen. A levesbe való csak tojással készült, s ezt nem volt szabad lisztezni nyújtás közben, legfeljebb az elején, hogy ne legyen majd zavaros tőle a leves. Ifjúasszony koromban én is nyújtogattam még a tésztát, aztán szépen elmaradt... Anyósom szokott 1-2 hetente levestésztát készíteni, s mi is mindig kapunk belőle. Mondanom sem kell, hogy a bolti mellé sem állhat.