Csipkelekváros-csokis süti

Van nekem egy gyerekkori barátnőm. Egy. Egy utcában laktunk, együtt róttuk a Nagy-utcát iskolába jövet-menet, együtt mentünk a "rövidebb úton" hazafele. Aztán a középiskolában is megmaradt a barátság. Utána ki-ki járta a maga útját, de mikor gyereke született, minket hívtak keresztszülőnek. Gergő fiamat szintén ők (is) keresztelték. A földrajzi távolság közben alaposan megnőtt köztünk, de mikor hazalátogatunk, a sűrű programban ők is mindig helyet kapnak.
Most Keresztfiam nálunk nyaral, s Anyja -többek között, egyéb hazai ínyencségekkel együtt- küldött egy üveg saját készítésű csipkelekvárt. Felét a gyerekek elkóstolgatták, másik fele süti tölteléke lett. Így legalább meg is van örökítve:-)

Hozzávalók:

  • 25 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 0,5 dl olaj
  • 4 teáskanál kakaó
  • 30 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 2,5 dl tej
  • fél üveg csipkelekvár
  • 10 dkg étcsokoládé + 2 dkg vaj a bevonáshoz
Így készült:
A tojásokat a cukorral kikevertem. Hozzáadtam az olajat, azzal is egyneművé kevertem, majd belekerült a kakaó és felváltva a sütőporral elkevert liszt és tej.
Simára kevertem.
Sütőpapírral bélelt, 32×26 cm-es tepsibe simítottam a masszát.
175 fokos sütőben tűpróbáig sütöttem.
Mikor kihűlt, vízszintesen kettévágtam a sütit, lekvárral töltöttem.
A csokit a vajjal gőz fölött felolvasztottam, rákentem a sütire.
Miután megdermedt a csokimáz, szeletelhető.


Természetesen más lekvárral is tölthető:-)
Én még soha nem készítettem csipkelekvárt. Pedig tavaly is szerettem volna. El is indultunk a gyerekekkel szedni, de keveset találtunk. S ha már nekilát az ember lánya, akkor nem érdemes kevéssel bíbelődni. Mert bizony hosszadalmas munka. Emlékszem, Anyukám is mennyi időt eltöltött vele: először is le kell szedni, aztán megtakarítani, a végeit levágni, vízben főzni, sűrű szövésű szitán átpasszírozni, aztán megint főzni cukorral, míg besűrűsödik. De annyira finom tud lenni! Mikor első számú kedvencemet, a szilvalekvárt dicsőítem, olyankor megfeledkezem a csipkelekvárról:-)
Rövidebb idő alatt elkészül ez a süti, mint megírni a "körítést":-) Szóval egyszerű, gyors, finom, pihe-puha, és főleg csokis!

6 megjegyzés:

  1. Még sosem ettem és sosem készítettem csipkelekvárt, de ez a sütemény nagyon jól néz ki! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Csigabige!
      Anyukám régen rendszeresen készített csipkebogyóból lekvárt, még utolsó őszén is... Őrizgetem is az utolsó üveget belőle, már keményre száradt.

      Törlés
  2. Én már évek óta főzök saját szedésű csipkelekvárt :-) Van vele munka, de hát mivel nincs? Nagyon finom lehet a sütidben, guszta a teteje is :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, nagyon ügyes és elszánt vagy:-) Láttam is a receptet nálad.
      Köszönöm!

      Törlés
  3. Nagyon szép puha a tésztája, ezzel a finom házi lekvárral és a csokival a tetején igazán finom süteményt sütöttél! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, köszönöm:-) Valóban jó puha volt, s amilyen egyszerű, annyira finom.

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...