Csokis-kókuszos szelet

Ez a süti is maradék tojásfehérje hasznosítása céljából készült. No azért nem úgy működik, hogy azért sütök, mert van maradék tojásfehérje, hanem ha már úgyis esedékes a sütés, olyan receptet keresek, amibe felhasználhatom a maradékot.
Ez a süti sem most készült, még Sógorom szülinapja táján, május elején. Hozzájuk vittük, torta kíséretében, mert nekem lassan mindenhova süti illetve torta a belépőm:-)



Hozzávalók:
A lapokhoz:

  • 35 dkg liszt
  • 2 evőkanál kakaó
  • fél csomag sütőpor
  • 15 dkg cukor
  • 15 dkg margarin
  • 1 tojás
  • 1,5 evőkanál tejföl
A töltelékhez:
  • 6 tojásfehérje
  • csipet só
  • 10 dkg cukor
  • 25 dkg kókuszreszelék
A tetejére:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2 dkg vaj
  • 1-2 evőkanál kókuszreszelék
Így készült:
A tésztához valókat összegyúrtam. A tejfölt apránként adagoltam, annyi került bele, hogy összeálljon a tészta.
1-2 órányi pihentetés után két részre osztottam, mindkettőt tepsi méretűre nyújtottam. 
A tojásfehérjéket felvertem előbb a csipet sóval, majd a cukorral. Hozzákevertem a kókuszreszeléket.
Egyik lapot vékonyan kikent tepsibe tettem, elsimítottam rajta a tölteléket, majd befedtem a másik lappal.
180 fokos sütőben megsütöttem.
Mikor kihűlt, bevontam a gőz fölött vajjal felolvasztott csokival és beszórtam kókuszreszelékkel.

A torta is csokis volt, mert azt mindenki szereti. Már nem emlékszem, pontosan hogyan készült. Kakaós piskóta, csokis krém. 

4 megjegyzés:

  1. Gerdi, a név kötelez! :) Nagyon guszta ez a kókuszos sütid is, csak kapkodom a fejem, hogy mennyi-mennyi finomságot készítesz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Hankka!
      Á, nem mostanság készül ez a sok minden, csak most visszafele haladva pótolom a mulasztások egy részét:-)

      Törlés
  2. Nagyon szép lett mindkettő! Bármelyikből elfogadtam volna egy-egy szeletkét! :)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...